Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÓRAKOZÁS

XXIII. Mesterségek Ünnepe a Budavári Palota körül

Szerző:
Szabó Anna
A Mesterségek Ünnepét, idén 2009. augusztus 20-23. között, immáron huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Budai Várban. Mint mindig, úgy most is a hagyományőrző népművészet jeles képviselői mutatkoznak be a népes közönség előtt.


A Budavári Palota körül ebben az évben négy napon át a legkiválóbb magyarországi kézműves mesterek, hagyományőrző tárgyalkotó népművészek működő műhelyekben mutatják be mesterségük fortélyait, melyet a helyszínen a felnőttek és a gyermekek egyaránt kipróbálhatnak. A bemutatott termékek és tevékenységek értékét és minőségét a NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE szakmai bizottságai szavatolják.

A rendezvényen, mint ahogy a népi hagyományban is, együtt jelenik meg a kézművesség a zenével és a tánccal. A világ különböző részeiről érkezett zenészek és táncosok két színpadon lépnek fel.

A MESTERSÉGEK ÜNNEPE az élő népi kultúra bemutatkozásának egyik legjelentősebb fóruma és a magyar hagyományőrző kézművesség és népművészet legnagyobb országos találkozóhelye, melynek egyik célja, hogy a látogatóknak bemutassa kultúránk értékeit, szépségét, ugyanakkor évenkénti találkozási lehetőséget is biztosít az ország különböző részeiből ideérkező mestereknek. A Népművészeti Egyesületek Szövetségének 51 tagszervezete képviselteti magát a rendezvényen, 6000 tagjukból évente 800 mester mutatkozik be. Minden évben a tagszervezetek döntik el, kik azok a jeles mesterek, akik részt vehetnek a rendezvényen. Idén a rendezvény eredeti koncepcióját megtartva, de mégis sok ötlettel gazdagítva, megújítva várjuk a látogatókat.

Állandó vendégeink a határon túli magyarok és közép-ázsiai országokból érkező kézművesek. Emellett idén a rendezvény díszvendége lesz Franciaország, ezen belül Elzász tartomány, ahonnan kézművesek és iparművészek csapata érkezik - többek között üvegművész, orgonakészítő, textilművész, könyvkötő, kalapos, hangszerkészítő, bútorkészítő, faműves és ötvös Valamennyi iparművész az Elzászi Regionális Népművészeti Szövetség (FRÉMA) tagja.

A SZÖVETSÉG (FRÉMA) tagjai három fő alapelv szerint tevékenykednek: hagyománytisztelet, szellemi örökség, és az ezekből születő új alkotás. A FRÉMA és minden tagja 12 éve dolgozik azon, hogy fejlessze és érvényre juttassa az ősi eredetű, de a jövő irányába forduló és mutató mesterségeket.

A francia kézművesek különböző mesterségeket képviselnek, és minden egyes alkotó a saját stílusában, saját kifejezésmódja szerint hozza létre alkotását. Belső érzelemviláguk szerint engedik kibontakozni a belőlük kikívánkozó formát, hogy az így létrejövő alkotás önálló életre keljen. Hosszú éveken át dédelgetett álmaik valósulnak meg kezeik nyomán, ahogyan ezt a Strasbourgból érkező nemezkészítő megfogalmazta.

Az iparművészek bemutatkozása mellett természetesen helyet kap az elzászi gasztronómia is, hogy a helyi specialitás, a helyben frissen készülő "Tarte flambée" nevű szalonnás, hagymás, sajtos tészta; vagy az elzászi hagymatorta – révén Elzász ízeivel, zamataival, illataival, valamint az Elzászi Pinceszövetkezetek Szövetsége által szállított borokkal is megismerkedhessen a látogató.

Idei újdonságunk a kézműves iskolák bemutatkozása – fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a fiatalok is lehetőséget kapjanak a rendezvényen, és így azok az ifjú látogatók, akik esetleg még nem választottak szakmát, rajtuk keresztül kedvet kapjanak valamely szakma elsajátításához.

A MESTERSÉGEK ÜNNEPE a kézműves bemutatókon, hagyományőrző kirakodóvásáron, zenei- és táncprogramokon kívül továbbra is nagy hangsúlyt fektet a gyermekfoglalkozásokra. Több helyszínen játszóház várja a gyerekeket, ahol kipróbálhatnak különböző mesterségeket, így a nemezelést, gyékényszövést, rongybabakészítést, madzagszövést, bőrözést, papírmerítést, agyagozást, korongozást.

 

KIÁLLÍTÁS A NEMZETI GALÉRIÁBAN

Idei főtéma a kosaras mesterség.

A Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozat egyik kiemelkedő programja a Magyar Nemzeti Galéria „A” épületében megrendezett időszaki kiállítás, mely 2009. augusztus 18. és 27. között lesz látogatható. A rendezvény minden évben egy kézműves szakma legkiválóbb alkotóinak és alkotó közösségeinek biztosít megjelenési lehetőséget, a lehető legrangosabb környezetben. Az eddig megrendezett kiállítások kivívták mind a látogatók, mind a szakmai fórumok osztatlan elismerését.

A NESZ tagságának döntése értelmében, 2009-ben a kiemelt téma a kosaras mesterség. Minden szőhető és fonható növényi anyagokból (szalma, gyékény, csuhé,, sás) készült alkotások kerülnek bemutatásra.

A természetben található fonható növényi anyagok évszázadok óta az alkotó ember rendelkezésére álltak. A szükségletek kielégítésére való törekvés és az esztétikum megjelenítésének a szándéka megannyi funkcionális és kultikus tárgy készítésére ihlette az embereket. Múzeumaink szép számmal őriznek különböző technikákkal készült tárolóedényeket, halászati és méhészeti tárgyakat, kalapokat, szatyrokat, aratókoszorúkat.

A tervezett anyagkiállítás a fellelhető múzeumi tárgyakat szeretné még élőbbé tenni, s közelebb hozni a XXI. század emberéhez. Meg szeretnénk mutatni, hogy a természetes anyagokból készült míves tárgyak a mai kor emberének az igényeit is ki tudják elégíteni. A kiállítás célja a Kárpát-medence szálas anyag hagyományainak bemutatása, a különböző tevékenységekhez kapcsolódó tárgyakon keresztül, illetve a hagyományokból táplálkozó, mai használatra szánt tárgyak reprezentatív, igényes megjelenítése.

A szálas anyag szakma az utóbbi években rendezett nemzetközi konferenciákon, kiállításokon mutathatta meg legújabb eredményeit, a legjelesebb alkotásait. Érzésünk szerint azonban a legtöbb országos kiállításon mindig csak a többi tárgy együttes kiegészítőjeként szerepeltek a szálas anyagokból készült alkotások. Ezért különösen nagy jelentősége van a 2009-ben megszervezendő kiállításnak.

A kiállításon a szakma legjelesebb alkotóinak munkái kerülnek majd bemutatásra, az Élő Népművészet, az Országos Népművészeti Kiállítás, a Kézműves Remekek, a Népművészet Ifjú Mestere és egyéb regionális, illetve országos kiállítások díjazott tárgyait csodálhatják majd meg a látogatók, továbbá, olyan, kiállításon még nem szerepelt tárgyakat, melyeket szakmai zsűri arra érdemesnek tart. Az alkotók a legmívesebb, eddigi munkáikat a legmagasabb szinten bemutató, hagyományos, illetve népi hagyományokon alapuló tárgyakkal fognak pályázni.

A tervezett kiállítás külön hangsúlyt fektet a tápéi, hajdúnánási, erdélyi és viski szálas anyag hagyományok bemutatására, hiszen ezekben a régiókban a mai napig aktívan él, és megélhetést biztosít a gyékény-, csuhé- és szalmatárgyak készítése és értékesítése.

A kiállításhoz szervesen kapcsolódnak a mesterség bemutatók, ahol az érdeklődők a tárgyak elkészítésének teljes folyamatába is betekintést nyerhetnek. A bemutatókon a kíváncsi látogatók ki is próbálhatják a szalmafonást, kosárkötést, csuhé pödrést.

A kiállítás oktatási célokat is fog szolgálni, hiszen a gyerekek megismerkedhetnek olyan tárgyakkal (szalma méhkas, tyúkültető, csíkfogó, stb.), melyek a mai háztartásokban már csak elvétve találhatók meg.

 

SZÍNPADI PROGRAMOK

A MESTERSÉGEK ÜNNEPE, az elmúlt évekhez hasonlóan, színpadi programokkal, sok tánccal és zenével várja látogatóit, négy napon át a rendezvény különböző helyszínein.

 

Palota Terasz

A fesztivál reprezentatív helyszíne a Palota terasz, melynek színpadán idén is a néptáncé és a népzenéé a főszerep - előadóink gyermekek, ifjúságiak, hagyományőrzők, amatőrök és hivatásosak. A Palota történelmi falai között felépített színpadokon magyarországi és a világ különböző tájairól meghívott néptánc-együttesek, zenekarok és szólisták mutatják be hagyományos dalaikat és hangszeres népzenéjüket, táncaikat, a háttérben mesés kilátással Budapestre és a Dunára. Ezen a színpadon kerül sor a rendezvény hivatalos megnyitójára, illetve a Népművészeti Egyesületek Szövetségének díjátadó ünnepségére is. A terasz színes programjait minden este koncert, táncház zárja.

 

2009. augusztus 20. csütörtök

Hagyományaink
A magyar- és nemzetközi zenei- és tánckincs sokszínű és változatos hagyományainak bemutatása négy napban. Vendégeink lesznek a tájegységek kiemelt táncegyüttesei, hagyományőrző és gyermek táncosai, népzenészei. Kiemelt vendégünk a franciaországi 1936-ban, Colmarban alakult Vogesia Táncegyüttes. Fellépnek még az Örökség Gyermektánc Fesztivál résztvevői; valamint Szalóki Ági; Korpás Éva és zenekara; Műfajok határán: Balogh Kálmán és Lukács Miklós (cimbalom) koncertje, népzene, jazz, világzene; Napra elektronikus világzene.

 

 

2009. augusztus 21. péntek

Örökségünk
Népzene és néptánc kincsünk szájról szájra terjed. Ez alkalommal is olyan fellépőket látunk vendégül, akik tudásuk legjavát hozzák el nekünk. A programok között található magyar táncház; az Örökség Gyermektánc Fesztivál fellépése; moldvai csángó népzene , Zurgó Együttes, Bácsi Gyurka és barátai; magyar táncház; Fabula Rasa világzene; magyar népzene Berecz András és zenekara jóvoltából. Fellép Bognár Szilvia és zenekara; valamint Műfajok határán: Palya Bea és a Dés András Trió. A koncertek között mulatságos és játékos vetélkedőkkel várjuk Önöket.

 

2009. augusztus 22. szombat

Vendégeink
Programjaink: a Vogesia Táncegyüttes fellépése; ízelítő a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál programjából; ünnepi díjátadó; Rhythm Addiction, a Gázsa Zenekar lemezbemutató koncertje, Romengo cigány népzene és táncház. Az ezerarcú harmonika címmel Orosz Zoltán harmonika művész és vendégeinek koncertje; Bara-Bura (Szlovákia); Zakusca (Románia); a Kaláka zenekar fellépése; valamint Műfajok határán: a Vodku zenekar és a Radnóti Színház színészeinek koncertje Martin Márta, Szávai Viktória, Adorjáni Bálint és Schneider Zoltán közreműködésével. A koncertek között mulatságos és játékos vetélkedőkkel várjuk a nagyérdeműt.

2009. augusztus 23. vasárnap

Nemzetiségeink
Vendégünk a Vogesia Táncegyüttes, valamint nemzetiségi együttesek: a Tabán Szerb Táncegyüttes, a Martenica Táncegyüttes, valamint a Söndörgő Együttes (délszláv népzene). Műfajok határán: Agostones és a Brass in the Five fúvóskvintett koncertje - a világzene, népzene és a komolyzene találkozása; Ajde Braςo Balkán world; Parno Graszt autentikus cigányzene; illetve a Kerekes Band Csángó boogie koncertje.


BŐVEBB INFORMÁCIÓ A PROGRAMOKRÓL


Népművészeti Egyesületek Szövetsége >>


Jegyárak: 1500 Ft
Kedvezményes jegy: 500,- Ft (4-től 14 éves korig gyerek és nyugdíjas)
Nyitva tartás: 10-22 óráig

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL