Szabó Anna
Sajnos ez a 11 híresség már megtapasztalta azt, milyen is elveszíteni egy gyermeket:
Mia Farrow nemcsak színésznő, hanem az ENSZ gyermekalap, az UNICEF jószolgálati nagykövete is. A második férjétől, André Previn karmestertől három gyermeke született, azután örökbe fogadtak három árvát. Később Farrow-nak Woody Allentől is született egy fia és még két gyermeket adoptál. Ezek után egyedülálló anyaként még öt árvát vett magához, tehát így összesen 14 gyereke volt.
Sajnos az évek folyamán során három gyermekét is elveszítette. Az első örökbe fogadott vak vietnami lánya, Tam 2000-ben, 19 éves korában szívelégtelenség miatt halt meg. A Previnnel közösen adoptált ugyancsak vietnami Lark Song pedig 2008 karácsonyán, méghozzá AIDS szövődményeiben. 2016-ban pedig el hunyt az utolsóként örökbe fogadott gyermeke, a deréktól lefelé béna Thaddeus, aki fejbe lőtte magát.
OLVASS TOVÁBB!
Téltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
Karácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
SZÓRAKOZÁSMesés advent a Pólusban - Lépj be Elfie karácsonyi birodalmába
Idén decemberben a Pólus bevásárlóközpont teljesen átváltozik: az adventi időszak alatt a hétköznapi vásárlás is igazi mesebeli él...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi varázslat a Camponában – Találkozz te is a Mikulással!
Decemberben ismét mesebirodalommá változik a Campona, ahol minden a karácsonyi varázslatról szól!...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK