Szabó Anna
Janicsák Veca hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője. A tehetségkutatóban feltűnt lány nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a „Labirintus”, vagy a „Mennyit adsz a lelkemért”. Új dala a „Könnyek az esőben” a Class FM slágerlistájának nagy kedvence, jelenleg a hét legjobb magyar felvétele lett. Ennek alkalmából hívta vendégül az énekesnőt a Class40 két műsorvezetője, Kiss Orsi és Kovács Áron.
Veca lakásfelújításból, smink nélkül érkezett hazánk leghallgatottabb rádiójának stúdiójába, Kovács Áron nagy örömére. „Mindig tetszettek az olyan csajok, akik mernek úgy kinézni, mint a filmekben a texasi lányok: szakadt farmer, egyszerű póló, feltűzött haj, nulla smink” – bókolt érkezésekor Vecának a Class40 műsorvezetője. „Nem vagyok a külsőségek rabja, szerintem elsősorban a belsőn van a hangsúly - a laza, természetes megjelenés egyfajta zenei stílust is vonz maga után” – magyarázta Veca – ráadásul most nem is volt időm sminkelni, mert éppen a családi fészket újítjuk fel a párommal.”- árulta el az énekesnő, akinek új klipjében szerelme is szerepet kapott.

„A rajongók számára egyértelmű volt, hogy van barátom, sosem titkoltam, hogy kapcsolatban élek és azt sem, hogy együtt tervezzük a jövőnket – folytatta mosolyogva Veca – „Nagyon jó volt a klipforgatás, hiszen csupa ismerős vett részt benne. A párommal meg is beszéltük, hogy jó érzés lesz, amikor az unokáink visszanézik majd és felfedeznek benne minket” – tette hozzá sejtelmesen.
Arra a kérdésre, hogy milyen tervei vannak, Veca elmondta, hogy elsősorban a zeneszerzésben látja a jövőt. A szövegírásnál édesapja, Janicsák István van segítségére. „A zeneszerzés nagyon érdekel, mivel nem vagyok olyan típus, aki meghal a szereplésért. Apukám pedig a családi dalszövegíró, aki ráadásul laza fazon, remek vele a kapcsolatom. Vele mindig mindent meg lehet beszélni, ami egyébként az egész családomra igaz. Korábban a testvérem volt a menedzserem, de túlságosan keveredett a magánélet a munkával: előfordult, hogy akár családi rendezvényen is a fellépésekről egyeztettünk. Ugyan még mindig dolgozunk együtt, de már nem napi szinten, most leginkább testvéri a viszonyunk.”
A Class Magyarok és a Class40 csinos műsorvezetője, Kiss Orsi nem először találkozott Vecával. „Többször beszélgettem már vele, mindig elbűvöl az őszinteségével és lazaságával. Nagyon szimpatikus lány, ráadásul a Class hallgatók egyik nagy kedvence, most például ő volt a legjobb magyar előadónk a Class40-en a „Könnyek az esőben” című slágerrel.” – mondta Orsi.
Mi akart lenni gyerekkorában Janicsák Veca? Hol dolgozott, mielőtt jelentkezett az X- Faktorba? Sminkeli magát a szép énekesnő a hétköznapokban? Kiderül július 27-én, vasárnap 17:00-kor a Class40-ben, ahol hazánk valamint a világ újdonságai és a legnagyobb slágerek is rendre felcsendülnek.
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK