Szabó Anna
Nagy szerelmek nemcsak a filmekben vannak, de van az úgy, hogy a páros az életben folytatja a történetet. Némelyek egymást erősítve élték le életüket, de bizony olyanok is akadtak, akik a legrosszabbat hozták ki a másikból, vagy éppen kölcsönösen egymásból. Erre példa rögtön az első szerelmes pár…
1. Elizabeth Taylor és Richard Burton

A hollywoodi álompár 1963-ban ismerkedett meg a Kleopátra forgatásán, majd hamarosan házasságot kötöttek. Első frigyük tíz évig tartott, majd egy év szünet után jött a második, azonban egy év után örökre elváltak útjaik. A híres nőcsábász, Burton naplójában így vall szenvedélyes szerelméről: „Világéletemben elkényeztetett a szerencse, de a legnagyobb szerencsém Elizabeth.”
2. Kristen Stewart és Robert Pattinson

Talán ők árasztják a leginkább azt a fajta reklámillatot, amit már a legelszántabb mozirajongók se nagyon kedvelnek. Szépek, fiatalok, talán még össze is illenek, még sem túl hitelesek. Mintha két külön világ mélabús összecsapását figyelnénk, aztán ki tudja, mit hoz még a jövő. Lehet, hogy hamarosan a valós életben is összeházasodnak – merthogy a pletykák mindenféle jegygyűrűről regélnek – majd megszületik első közös gyermekük.
3. Katharine Hepburn és Spencer Tracy

Lehet velem vitatkozni, de szerintem a legszebb szerelmi történet, amit az élet írhat. Az a fajta kapcsolat volt ez, amiben a kémia mindent felülírt: a férfi hithű katolikus, ráadásul családos, a nő a modernség megtestesítője. Spencer Tracy majd húsz éve volt házas, és egy gyermek apja, amikor megismerkedtek Katharine Hepburnnel Az év asszonya forgatásán. Ez a film a színésznő életében a nagy visszatérést és az életre szóló szerelmet hozta. Igazi, szerelem volt ez első látásra, de a férfi sosem vált el gyermekei miatt. Egészen Tracy haláláig együtt utolsó, közösen készített filmjüket sosem látta – egyikük sem.
4. Angelina Jolie és Brad Pitt

Sokan nem értették anno Brad Pittet, hogy volt képes Jennifer Anistont faképnél hagyni Angelina Jolie-ért. Nem is jósoltak hosszú időt a Mr. és Mrs. Smith forgatásán összejött párosnak. Azonban ők egyre boldogabbnak tűnnek, és a hírek szerint karácsonykor össze is házasodtak.
5. Nicole Kidman és Tom Cruise

A Mint a villám című filmen dolgoztak együtt, ami Kidman debütálása volt az amerikai mozis piacon. A filmbéli szerelmét játszó Tom Cruise-zal tíz évig éltek házasságban, de azt, hogy valaha úgy igazán boldog volt-e mellette, talán már Nicole Kidman sem tudná megmondani.
OLVASS TOVÁBB!
Hőlégballonos élmények nyomában
A romantikus programokat keresők vagy a lélegzetelállító panorámák szerelmesei számára a hőlégballonozás igazi különlegesség....
SZÓRAKOZÁSMi köze van egy fényképezőgépnek a korallok párválasztásához?
Több, mint elsőre gondolnánk....
SZÓRAKOZÁSAz alkotói folyamatok és a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése az elmúlt években alapjaiban változtatta meg a technológiai szektort és a mindennapi életün...
Miért fontosak a belső adatok az MI korában?
A mesterséges intelligencia rohamos terjedésével a vállalkozásoknak teljesen újra kell gondolniuk az adatgyűjtési stratégiájukat....
SZÓRAKOZÁSEzek a mobilalkalmazás trendek határozzák meg az évet
Az átlagos okostelefon-felhasználó naponta 4,8–5 órát tölt mobileszközén, ennek 88 százaléka alkalmazásokban telik....
SZÓRAKOZÁSFotószerkesztés a gyakorlatban - Hogyan segít a Photoshop és a tudatos képfeldolgozás?
A digitális fotózás ma már nem csak a profi fotósok világa....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK