II. Károly

Már 4 évesen királlyá koronázták, de 31 éven át anyja osztott helyette az észt, majd később a tanácsosai. A Habsburgokra jellemző volt a „maradjon a családban”, és apja, IV. Fülöp is a saját unokahúgát vette feleségül. Vagyis a fizikailag, szellemileg is fogyatékosnak titulált Károly szinte összes felmenője finoman szólva is selejtes volt, így nem csoda, hogy Károly sem lett éppen mintapéldány. Valószínűleg ilyen genetikai rendellenesség volt nála a hátraharapás jelensége is, vagyis a felső fogsora szájzáráskor az alsó elé került. Nem tudott rendesen rágni, beszélni és sokszor nyáladzott is. Mindemellett vézna volt, alacsony, angolkóros, és még veseelégtelenséggel is szenvedett. Mindehhez még akromegália is társult, vagyis a testének kinyúló részei (orr, kéz, fül, ajkak) túlfejlődtek. Úgyhogy az ő csúnyaságáról főleg a kedves felmenői tehettek. „Elvarázsoltnak” csúfolták, mert a lövészeten kívül semmihez sem értett.