Olykor valóban érdemes átgondolni, hogy tényleg az adott partner-e az, aki megfelelő a számodra. Van 5 árulkodó jel, amely segít elemezni a kapcsolatokat. A legtöbb pszichológus szerint ezek a jelek arra utalnak, hogy valami nem úgy működik, ahogyan kellene. Gondold át mélyen a kapcsolatotokat, valóban képes vagy a jelenlegi partnereddel hosszú távra tervezni és építeni rá?
{KEPGALERIA}
A féltékenykedés nem szerelem
Gyakran hallhatod, hogy minél féltékenyebb az egyik vagy másik fél, annál inkább szeretik egymást. Ám a valóságban ez nem így van. A féltékenység destruktív és kordában kell tartani. Például, ha a párod valakitől segítséget fogad el, az nem jelenti azt, hogy intim viszonyba is kerül vele. Sokan azonban nem értik ezt az egyszerű igazságot, ehelyett inkább saját tulajdonuknak tekintik a másikat. Sok dolog van, ami által közelebb kerülhettek egymáshoz a partnereddel, de a féltékenység gyakran tönkreteheti az egészet.
A féltékenység valójában önbizalomhiányból fakad. Ahelyett, hogy féltékenykedsz a partneredre, próbáld meg adott dolgokkal növelni a saját önbizalmadat. A féltékenységnek ugyanis semmi köze a szerelemhez, ám a függőségi viszonyhoz igenis van. Elég nyilvánvaló tehát levonni azt a következtetést, hogy a féltékenység, káros!
OLVASS TOVÁBB!
11 szextipp, amit minden párnak ki kell próbálnia – Garantáltan visszatér a tűz a hálószobába!
Érdemes lehet időnként tudatosan törekedni arra, hogy megújítsuk a szerelmi életünket, pláne akkor, ha tartós kapcsolatban élünk. Íg...
SZEX, SZERELEMVágysz az igaz szerelemre? - Megerősítések a szerelem bevonzásáért és megtalálásáért
Valószínűleg hallottál már a megerősítések erejéről. Lehetsz hívő vagy szkeptikus, de szinte biztos, hogy tettél már velük egy pr...
SZEX, SZERELEMMilyen, amikor a chatbot talál nekünk randipartnert?
Hamarosan érkezik a randiszervező mesterséges intelligencia. Még az online szolgáltatások segítségével is fárasztó megfelelő partner...
5 jel, hogy beleuntál a kapcsolatodba - Feltűnt már neked?
Mindannyian szerelmesen, lelkesen futunk neki a kapcsolatnak. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a szerelem intenzitása idővel alább...
SZEX, SZERELEMPárkapcsolati mítoszok, amiket ideje elfelejteni
Ahogyan minden ember, úgy minden párkapcsolat is más és más: különböző dinamikák és kommunikációs módszerek működhetnek jól egy-...
SZEX, SZERELEMJó vagy az ágyban? 8 jel, miszerint csodálatos szerető vagy
Mindig is azon töprengtél, hogy partnered mit gondol rólad az ágyban, hogy mennyire élvezi veled a szexet? Normális, ha ezt szeretnéd tudn...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK