Senki sem érdemel rossz szexet. A kellemetlen helyzetek, a rossz kommunikáció és a kínos pillanatok mind-mind tapasztalatokkal látnak el, hogy megtanuld, mit szeretsz az ágyban és mit nem. A pocsék szex mind számodra, mind a partnered számára rettenetes élmény, és tönkre teheti az egész kapcsolatot. Ahogy az is, ha az egyik fél számára a házas élet már olyan „kötelező” szokás, mint például a házi munka.
A szexnek kielégítőnek és élvezetesnek kell lennie, hogy kívül-belül jól érezd magad. A komoly kapcsolatnak alapvető része a jó nemi élet, különben elég keservesen érzed majd magad, és ez lazíthatja a kötődést köztetek. A rossz szex kétségeket kelt majd benned, hogy mikor és mit ronthattál el. Felteszed majd magadnak a kérdést: „Az én hibám?”, „Mit csinálok másként, mit csinálok rosszul?”. Ez az egész kapcsolatra mérgező hatással van, magányosnak érezheted magad, ugyanis ez távolságot teremt közötted és a partnered között. A kiegyensúlyozott szexuális élet ezzel ellentétben szorosabbá teszi a kötődést, erősíti a kapcsolatot és közelebb hoz titeket egymáshoz.
Neheztelést válthat ki a partneredből, ha mindig csak magadat helyezed előtérbe, csak a saját orgazmusod számít. Senki sem szeretne egy ilyen érzéketlen emberrel együtt lenni. Minden boldog pár azt mondja, a jó szexuális élet kulcsa, ha számodra az a legfontosabb, hogy a partneredet eljuttasd öt másodpercre a mennyországba a legintenzívebb orgazmussal, melyben eddig része volt. A kielégítésük és az élvezetük téged is boldoggá tesz majd.
OLVASS TOVÁBB!
11 szextipp, amit minden párnak ki kell próbálnia – Garantáltan visszatér a tűz a hálószobába!
Érdemes lehet időnként tudatosan törekedni arra, hogy megújítsuk a szerelmi életünket, pláne akkor, ha tartós kapcsolatban élünk. Íg...
SZEX, SZERELEMVágysz az igaz szerelemre? - Megerősítések a szerelem bevonzásáért és megtalálásáért
Valószínűleg hallottál már a megerősítések erejéről. Lehetsz hívő vagy szkeptikus, de szinte biztos, hogy tettél már velük egy pr...
SZEX, SZERELEMMilyen, amikor a chatbot talál nekünk randipartnert?
Hamarosan érkezik a randiszervező mesterséges intelligencia. Még az online szolgáltatások segítségével is fárasztó megfelelő partner...
5 jel, hogy beleuntál a kapcsolatodba - Feltűnt már neked?
Mindannyian szerelmesen, lelkesen futunk neki a kapcsolatnak. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a szerelem intenzitása idővel alább...
SZEX, SZERELEMPárkapcsolati mítoszok, amiket ideje elfelejteni
Ahogyan minden ember, úgy minden párkapcsolat is más és más: különböző dinamikák és kommunikációs módszerek működhetnek jól egy-...
SZEX, SZERELEMJó vagy az ágyban? 8 jel, miszerint csodálatos szerető vagy
Mindig is azon töprengtél, hogy partnered mit gondol rólad az ágyban, hogy mennyire élvezi veled a szexet? Normális, ha ezt szeretnéd tudn...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK