REJTÉLY-MISZTIKA

Te is képes vagy rá! - Asztrális kivetülés

Szerző:
Szabó Anna
Ez az egyik legkönnyebben elérhető és fejleszthető képesség, amit talán az éjszaka a tudtunkon kívül is végrehajtatunk. Ehhez nyitottnak kell lenni arra a gondolatra, hogy lakozik bennünk egy asztráltest, ami elhagyhatja a testünket, és ami által megjelenhetünk máshol a világban bárkinek, amikor csak akarunk. Most gyakorlati útmutatóval is szolgálunk!

Tedd alfa állapotba magadat!

Adott a test, lélek, szellem együttese bennünk. Asztráliskivetités során, a testünk megpihen, alfa állapotban van. A hétköznapi életünk során, amikor ébren vagyunk, béta állapotban vagyunk. Meditálásnál, és asztráliskivetülésnél pedig alfában. Mélyalvás során pedig théta állapotban vagyunk. Ebben az alfa állapotban, fekvő pozícióban elérhető az, hogy a szellemünk útra kelljen, kiszálljon a testből. De a tévhittel ellentétben, nem szakadhat el a testtől, ugyanis egy vékony ezüstszál, összeköti a testtel, ezért nem halunk meg vagy tűnünk el, mint ahogy sokan tartanak ettől vagy hallottak már efféle „rémtörténeteket".Mint ahogy van is az hiedelem, miszerint nem szabad felébreszteni az alvót, nehogy meghaljon annak következtében, hogy asztrálutazás során elkóborolt a szelleme...

Mert hova is mehet az asztrál-szellem?

Bárhova. Meglátogathatjuk a szomszédot, meglephetjük éjszaka a párunkat, beugorhatunk a vidéken élő rokonokhoz, vagy megnézhetjük mi hír van Egyiptomban, de egy külföldi sztárhoz is eljuthatunk, ha nagyon oda óhajtunk. Tehát bárhova, korlátlanul eljuthatunk a világon. De ehhez sok tapasztalatra és erőre van szükség. Ugyanis kezdetben, sőt, egyesek számára csak olyan helyre sikerül kivetülnie, ahol már járt és ismeri a terepet.

Azért ez sem játék...

Mint minden képességnek, úgy ennek is meg van a maga „hátulütője". A telepátiánál meghallhatjuk annak is a gondolatát, akiért nem akarjuk, látnokként azt is láthatjuk, amit szintén nem kívánunk. Ezért kell az asztrálprojekciót is jól kitanulni, hogy te magad tudd irányítani és ne önkéntelenül kóboroljon el éjszaka. Ám egy valamivel így is számolni kell.

Az asztáltest értelemszerűen egy másik síkon, vagyis az asztrálsíkon mozog. Mint tudjuk, több sík is létezik, de ezen a síkon vannak a szellemek, asztrállények és egyéb entitások. Ami annyit tesz, ha mi látni fogjuk őket, ők is minket. Az emberek számára az asztrálszellemünk megjelenése olyan, mint egy halott szellemé. Látni nem látnak – persze akadhatnak kivételek – de esetleg megérezhetnek. Hosszú gyakorlás után képesek vagyunk megérinteni őket, (és a tárgyakat) és akár még suttoghatunk is a célszemélynek. Aki még hosszabb ideje csinálja, és tehetsége is van hozzá, azon kevesek közé fog tartozni, akik képesek lesznek megmutatkozni, megtestesülni mások számára, de még mindig csak úgy, mint egy szellem. Ez ritka képesség, amire a hiedelmek szerint a boszorkányok és mora lények képesek a leginkább.

Mindenképpen célzott, meghatározott helyre kell érkezünk az asztálvilágba, hogy el ne tévedjünk, vagy legalábbis ne a démonok világába csöppenjünk. Ugyanis: az Asztálvilág olyan, mint a mátrix. Ami ott történik velünk, ami aszrtálszellemként megesik velünk, ugyanaz érzékelhető lesz a fizikai testünkön. Akár jó, akár rossz dologról legyen szó. De az Asztrálvilágban, bármit megtehetünk, a repüléstől kezdve. Igen, a falon és ajtókon is átmehetsz. Ráadásul teljesen tudatos az élmény.

Mikor fog ez összejönni?

Rengeteg gyakorlást igényel a projekt. Valakinek hetek, hónapok kellenek, valakinek elég pár nap. Eleinte belealhatunk, de az ne tántorítson el senkit. Még az se, ha úgy érzi, hogy sikerült, de nem emlékszik rá, mert elaludt közben, vagy annyira mélyre hatolt. Eleinte könnyen lehet, hogy semmire sem fog belőle emlékezni. Később viszont emlékezni fog az útjára. Egyeseknél az is előfordul, hogy kivetülnek éjszaka maguktól, és másnap reggel kételkednek, hogy álmodták-e az egészet, vagy valóban elkalandoztak-e a testükből.

Mikor lehetsz biztos a sikerben?

Mert felmerül a kérdés, nem csak érzéki csalódásod van-e, nem csak képzeled-e az egészet. Persze, ezek is benne vannak a pakliban. Ám egyszerűen érezned kell, a megváltozott tudat állapotot, mikor hagyod el a testedet. A nagyon valóságos élmény vagy álom, téged fog igazolni. De ha már profin csinálod, másoktól is kaphatsz erre visszaigazolást, akiket meglátogattál. Egyszóval hinned kell magadban, a képességedben ahhoz, hogy kétséged kizáróan magadnak könyveld el sikert.

Gyakorlat

Ez a legáltalánosabb, de persze nem ezerszázalékos sikert biztosító gyakorlati útmutató. Ám ha kitartóan próbálkozol vele, mindenképpen fejleszted általa az asztrálutazó képességedet!

Előgyakorlat:

1. Mély relaxáció.
2. Légzéstechnikák elsajátítása.
3. Mély, meditációs állapot elérése.

Alapgyakorlat:

1. Kényelemesen vízszintesbe fekszünk, elhelyezkedünk, mintha alváshoz készülődnénk.
2. Behunyjuk a szemünket, mélyeket lélegzünk. Megnyugszunk, megbékülünk.
3. Szép lassan kikapcsoljuk az agyunkat, ne gondolunk semmire, csak az ürességre. Tisztítsuk ki a fejünket.
4. A fejünktől kezdve, a lábunkig, menjünk végig a testünkön, és lazítsuk el a tagjainkat. Érezzük, hogy pihe könnyűek, mintha szállnának, szinte nem is érezzük őket.
5. Ezután újra menjünk végig a testünkön, de ezúttal azt érezzük, mintha ólomból lennénk, olyan nehezek vagyunk. Leragadt a testünk, mozdulni sem bírunk.
6. A gyomrunkban érezhetünk némi kavargást, hányingert. A gyomor ugyebár a befogadási szervünk, és meg kell szoknia, hogy a szellem, kész elhagyni a testet.
7. Érezzük, ahogy zuhanunk. A testünk zuhan lefele a mélybe.
8. Tűzzük a ki a célpontot, hova, vagy kihez szeretnénk menni. Nagyon pontosnak kell lennünk! Könnyebb odatalálni olyan helyre, ahol már jártunk, vagy ahhoz a bizonyos személyhez erősen kötődünk. Lássuk magunk előtt a helyet, vizualizáljuk, ahova menni szeretnénk, vagy azt a személyt, akihez el szeretnénk jutni.
9. Induljunk meg, hagyjuk el a testünket, érezzük, ahogy a szellem kiszáll a testből.
10. Ha végeztünk, és vissza szeretnénk térni a testbe, akkor koncentráljunk erősen a testünkre, főleg a lábfejünkre, és mozgassuk meg. Amint megmozdul a test, a szellem visszatér.

 

Mondanom sem kell, hogy a sok gyakorlás után, aki profi lesz, annak minden ceremónia nélkül, pillanatok alatt sikerül a kivetülés.

Első próbálkozások kivetülésnél:

1. Üljünk fel a testünkben. Csak Üljünk fel és nézzünk körül, forgassuk a fejünket jobbra –balra, és utána feküdjünk vissza a testünkbe.
2. Szálljunk ki a testből, de csupán egy-két centire a fizikai test felé. Szokjuk meg a lebegést, de érezzük, hogy alattunk a testünk. Nézzük egy kicsit a plafont. Utána vissza.
3. Vetüljünk ki a szobánk egy adott pontjára. Nézzünk körbe a szobában, és figyeljük meg a testünket, ahogy fekszik. Alaposan vegyünk szemügyre. Járkáljunk is egy kicsit a szobában, majd vissza.
4. Látogassunk meg egy közeli személyt.
5. Menjünk el egy általunk jól ismert helyre.

Ezek után már bármi jöhet.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL