Szabó Anna
5 ufóészlelés, amelyek után még inkább megjöhet a hited az idegenekkel szemben:
Az USAF volt nukleáris fegyverekkel foglalkozó technikusa, Adrian Reister elmondta, hogy 2003 és 2007 között a missouri Whiteman légibázison állomásozott, ahol nukleáris fegyvereket őrzött és karbantartott.
Azt mondta, hogy feladatai ellátása közben látott egy izzó „gömböt” lebegni egy közeli fasor felett, mielőtt elrepült volna.
Adrian többször is látott, „egyetlen izzó gömböt”, amely „sárgás-fehér” színnel világított.
Azt is mondta, hogy nem lehetett az egyik gépük, mivel mindet széles körben ismerte, és hozzátette, hogy miközben egy hasonló állomáson volt, szemtől szembe került egy félelmetes 6 láb magas „árnyék személlyel”.
Először lépteket hallott, aztán dermesztő találkozása volt valamivel, ami nem teljesen volt emberi.
Azt mondta: "Láttam, amit nem igazán tudok másként leírni, mint egy fekete masszát egy 6 láb magasan álló személy alakjában. Valójában nem árnyék volt, hanem valami, ami enyhén elmosódott és nem tükröződött rajta a fény."
OLVASS TOVÁBB!
30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
A Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK