Szabó Anna
Igaziak vagy sem, baromira hátborzongató ez a 6 szellemfotó:
Jane Cunningham képeket készített a családjáról a V&A Museum of Childhoodnál, és nem látott semmi rosszat.
De amikor visszaért, és megnézte a napi iPhone -képeket, észrevett két kis kínai lányt a háttérben, akik látszólag kinéztek az ablakon.
A fényképen látszik, hogy a két kicsi nő a fényképezőgép felé néz, annak ellenére, hogy a szoba üres volt.
Most pedig Cunningham asszony meg van győződve arról, hogy szellemeket fotózott.
"Igazán esős nap volt, és senki sem volt a szabadban. Ez a két keleti nő nagyon apró, és egyértelműen egy másik korszak ruháját viselik.” – ezzel arra utalt, hogy senki sem volt a helyszínen, de ha lett is volna, akkor is az esős időnek megfelelően öltözött volna.
„Kicsit kutakodtam, és rájöttem, hogy a tizenhetedik század folyamán az épület egy dzsentri tulajdonában volt, de nem engedhették meg maguknak, hogy befejezzék a díszítését.
Ekkor lényegében női börtön lett - a nők lakhelye, hogy befejezzék a díszítést és az épületet.
Tehát feltételezem, hogy ezek a nők a börtön társadalmának részei voltak.”
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK