.
Amelia Earhart repülőgépe
Amelia Earhart a női repülés amerikai úttörője. Ő és navigátora, Fred Noonan 1937. június 1-jén indultak el Miami-ból és délkeleti irányba tartottak. Megjárták Brazíliát, Szenegált, az Arab-félszigetet, Indiát, Indoznéziát és Új-Guineát is, ahol 1937. június 28-án landoltak. A következő a listájukon a Howland-sziget lett volna, ami a Csendes Óceán közepén volt. Július elsején indultak el, annak fényében, hogy már a felszálláskor is technikai nehézségeik adódtak. Váltott is pár rádióüzenetet a szigettel, és az egyikben alacsony üzemanyagszintről tett említést. Utána Earharték eltűntek. A hivatalos verzió szerint a Csendes-óceánba zuhantak, mások szerint egy lakatlan szigeten hajtottak végre kényszerleszállást. Más elmélet szerint a Marshall-szigetek felé tartottak, ahol Earhart és Noonan a japánok fogságába estek. Nemrégiben az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárában találtak egy fényképet, amely a Jaluit-sziget kikötőjét ábrázolja, még 1943 előtt. A fényképen látható egy hajó, amely fedélzetén épp egy repülőgépet van, míg a dokkon álló emberek között egy arcfelismerésre specializálódott törvényszéki szakértő, Kent Gibson szerint jó eséllyel Amelia Earhartot és Fred Noonant láthatjuk. Vajon ez lenne a megoldás az eltűnésükre?
OLVASS TOVÁBB!
3 rejtélyes eset, mely átok miatt sült el balul
Az emberek mindig is tartottak az átkoktól. Úgy tűnik, nem is alaptalanul, hiszen ragály, szeretteik elvesztése és halál is gyakran kösz...
REJTÉLY-MISZTIKA12 őszintén meglepő tény a középkorról – A filmek és sorozatok megvezettek bennünket!
Úgy gondolunk a középkorra, mint amikor az egész világ sötétségben, mocsokban élt, és tele volt soha véget nem érő háborúkkal. Vag...
REJTÉLY-MISZTIKAA világ 8 leginkább kísértetjárta elmegyógyintézete, ahol tutira paranormális élményben lesz részed
Némelyik pszichiátriai kórház története hosszú, sötét és véres. Az intézmények alapvetően mentális zavarokkal küzdő emberek bör...
10 hátborzongatóan reális történet olyanokról, akik idegenekkel találkoztak
A földönkívüli élet lehetősége elbűvöli az embereket. Tehát nem meglepő, hogy gyakran osztanak meg történeteket UFO-król meg arról...
REJTÉLY-MISZTIKA„Valami kimondta a nevemet, és majdnem belepiszkítottam a nadrágomba.” - 9 ember személyes szellemtörténete
A szellemtörténetek sokféle formában fordulnak elő. Van, amelyik a regionális folklórból származik, és akad olyan, amely személyes tap...
REJTÉLY-MISZTIKAEz nálad is kiveri a biztosítékot! - A 9 legőrültebb ókori római szexbotrány
Az ókori Róma nemcsak a fejlettségéről, a hódításairól, az isteneiről meg a gladiátor játékairól volt híres, hanem elképesztő cs...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK