.
Hazánkban az elvetélt gyerekek, illetve az anya kísértetalakja is megjelenik. Egyes hiedelmek szerint az elvetélt gyerekek lelkei éjjel hazajárnak sírni. Olyanról is lehetett hallani, hogy haldokláskor megjelennek anyjuknak, akinek karjára kell őket vennie. Sőt, egy másik, kissé brutális verzió szerint a sírjában fekvő halott anyához járnak szopni és lerágják húsát.
Némelyek szerint, a már említett lidércfény alakú kísértet az elvetélt gyerekek lelkéből származik.
A szándékosan elhajtott magzat anyjának kísértete megjelenik éjjel a pásztortűznél vagy a favágók tüzénél, mint fázó asszony, aki egyébként addig bolyong, míg elhajtott csemetéit meg nem eszi, hogy utána fehér egér alakjában kiöklendezze. A fehér egér a testtől elszakadó lélek jelképe, formája, vagyis az egerek az elvetélt gyerekek lelkei, akik ezután végre átjuthatnak a túlvilágra.
A kevésbé gyomorforgató verzió azt meséli, annyi jó cselekedettel is megválthatja magát, ahány gyermekétől megvált.
OLVASS TOVÁBB!
12 őszintén meglepő tény a középkorról – A filmek és sorozatok megvezettek bennünket!
Úgy gondolunk a középkorra, mint amikor az egész világ sötétségben, mocsokban élt, és tele volt soha véget nem érő háborúkkal. Vag...
REJTÉLY-MISZTIKAA világ 8 leginkább kísértetjárta elmegyógyintézete, ahol tutira paranormális élményben lesz részed
Némelyik pszichiátriai kórház története hosszú, sötét és véres. Az intézmények alapvetően mentális zavarokkal küzdő emberek bör...
REJTÉLY-MISZTIKA10 hátborzongatóan reális történet olyanokról, akik idegenekkel találkoztak
A földönkívüli élet lehetősége elbűvöli az embereket. Tehát nem meglepő, hogy gyakran osztanak meg történeteket UFO-król meg arról...
„Valami kimondta a nevemet, és majdnem belepiszkítottam a nadrágomba.” - 9 ember személyes szellemtörténete
A szellemtörténetek sokféle formában fordulnak elő. Van, amelyik a regionális folklórból származik, és akad olyan, amely személyes tap...
REJTÉLY-MISZTIKAEz nálad is kiveri a biztosítékot! - A 9 legőrültebb ókori római szexbotrány
Az ókori Róma nemcsak a fejlettségéről, a hódításairól, az isteneiről meg a gladiátor játékairól volt híres, hanem elképesztő cs...
REJTÉLY-MISZTIKA6 hely, ahol az Ördög megfordult és ennek nyoma is maradt!
Istenhez képest, úgy fest az Ördög többször szereti magát megvillantani, sőt, biztos, ami biztos, nyomot is hagyni maga után. Számos il...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK