Számtalan apokrif irat létezik, amelyek nem kerültek a Bibliába és amelyek tartalmáról alig lehet valamit tudni. Ezért áll a listánk azokból, amelyek lényegét legalább ismerhetjük is!
Mi álláspontot nem foglalunk, azt meghagyjuk az az olvasóknak, hogy maguk döntsék el, vajon a következő 5 apokrif irat az igazságot tartalmazza-e vagy sem:
.
Mária evangéliuma
A Mária evangéliuma eredetileg görög nyelven íródhatott a 3. században, de legteljesebb formában kopt nyelven maradt fenn, amit viszont a 100-as években írhattak. A kopt változatot egy az 5. századból származó papirusz kódexben 1896-ban fedezte fel Karl Rainhardt, amit Kairóban megvásárolt.
A evangélium első része a feltámadott Jézus és tanítványai között az test halál utáni sorsáról, a bűn mibenlétéről értekező párbeszédet írja le illetve tagadja Krisztus második eljövetelét. A második rész Mária Magdaléna látomásáról szól. A két rész egymástól független történetet tartalmaz és csupán Mária Magdaléna személye kapcsolja egybe azokat, aki az első rész végén jelenik meg.
Továbbá ebben a részben többet megtudhatunk magáról Mária Magdolnáról és Jézus titkos tanairól. Ez az egyetlen ismert beszámoló Jézus tanításairól, amely egy nő nevében íródott. Az irat hitelességében az egyház sem kételkedik, csak éppen a tartalommal nem értenek egyet. Mária evangéliuma azt sugallja, hogy Mária Magdolna jobban, mélyebben értette Jézus szavait, mint a többi apostol, és a tanokat is hirdette. Sőt, Jézus kiemelt, megbecsült tanítványként tekintett rá, akiben feltétlenül megbízott. Tény és való, az elvileges házasságukról szó sem esik benne.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK