.
A bátyám temetkezési vállalkozó New Yorkban. Egyszer egy este megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele menni, hogy ne legyek egyedül. Igent mondtam, és bár akkor még nem aggódtam, de megbántam a döntésemet.
Kezdve azzal, hogy a helyszín maga borzalmasan félelmetes volt, sötét és furcsa szagú. Azzal nyugtatott, hogy a formaldehidet érzem, úgyhogy megpróbáltam megszokni. Ő pedig hamarosan munkához látott, én meg addig elmentem TV-t nézni.
Különben a halottasház bejáratának lengőajtaja volt, így mindig hallottuk, ha valaki éppen bejött.
Egy pár órára teljesen egyedül maradtam. El is aludtam, és az ajtó hangjára ébredtem fel. Azt hittem, hogy a bátyám jött be, de senki sem volt ott. Majd újra visszaaludtam, de akkor megint felébresztett az ajtó által keltett zaj. Nem lehetett megmondani, hogy valaki befelé vagy kifelé közlekedett, de a zaj nem hallgatott el. Azt hittem, a testvérem szórakozik velem, ezért felkeltem, hogy megmondjam neki, hagyja abba. De egy kislány állt az ajtóban. Köszöntem neki, de nem válaszolt. Kék ruhát viselt és rózsaszín szalag volt a hajában. Lefelé nézett, majd elrohant a másik irányba. Arra gondoltam, hogy biztos egy másik ott dolgozó hozta be.
Órákkal később véget ért a tesóm műszakja. Hazafelé tartottunk, amikor elmeséltem neki a kislányt a kék ruhában. Rátaposott a fékre, és felkiáltott, hogy mi a fenéről beszélek. Rémülettel a szemében azt mondta, hogy akkor éjjel egy kék ruhás kislányt vizsgált meg, akinek rózsaszín szalag volt a hajában, és megfulladt egy tóban. Még egyszer, soha az életben nem kísérem el a bátyámat a munkájába.
OLVASS TOVÁBB!
Egy nő a babáját keresi, míg egy híresség pókerezik: 7 hátborzongató szellemtörténet San Franciscóból
A világ tele van szellemekkel, ám a nagy városok legendái válnak csak különösen ismerté. Az amerikai San Franciscóban a Fehér Hölgy a...
REJTÉLY-MISZTIKAVan élet a halál után? Gyászoló rokonok meséltek szeretteikről, akik vigasztalják őket a síron túlról
A gyász utáni hallucinációs élmények gyakoribbak, mint gondolnánk, de lehet bennük több, mint a tudomány? Valóban visszatérhetnek az ...
REJTÉLY-MISZTIKA6 nukleáris katasztrófa, amiket éveken át igyekeztek titokban tartani a világ előtt
Nem Csernobil az egyetlen súlyos és megrázó valaha megtörtént atomkatasztrófa. A történelem során már máskor is volt precedens borzas...
11 igazán figyelemreméltó indiai babona, amikre talán neked sem árt ügyelned
A misztikus India, egy olyan ország, ahol a hagyományok továbbra is kényelmesen elférnek a globális technológia mellett. Az emberek java r...
REJTÉLY-MISZTIKATökéletesen emlékszik arra a napra, amikor 35 évvel ezelőtt elrabolták az idegenek - 6 észveszejtő UFO-észlelés
Két pásztor kiszúrta, hogy Indiában a rakéta indításnál két idegen tárgy is jelen volt. Ugyanakkor számos felvétel született az éve...
REJTÉLY-MISZTIKABudapest 5 legparásabb helye, ahol tutira belebotolhatsz egy szellembe
Az még hagyján, hogy szellemek elvileg mindenütt járhatnak, nem csak recsegő padlójú kastélyokban, poros temetőkben meg dohos lakóháza...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK