Rituális táncokat már az ősidők óta járnak, amióta csak az emberek kiszerették volna vívni az istenek áldását, vagy kifejezzék irántuk való tiszteletüket, esetleg így kívánták megbékíteni őket. Kéréseiket szintúgy táncformába öntötték, ilyenek voltak a különböző termékenységi, gyógyító, gonosz erőket elűző táncok is. Ugyanakkor egyes táncok arra hívatottak, hogy mitológiai jeleneteket mutassanak be az istenek tiszteletére.
Napjainkban sok vallás és kultúra megőrizte hagyományos, ősi rituális táncait, mint amilyen a következő 5 mágikus tánc is:
{KEPGALERIA}
Az istenek dicsősége tánc
A brazil vallás, a Candomble része az istenek dicsősége tánc. Ez a hit keveredik a katolicista hagyományokkal, de eredetileg egy Nyugat-afrikai lelki gyakorlat. A Canomble hívei kénytelenek voltak vallásukat összekovácsolni a katolicizmussal a 16. és a 19. században, amikor Portugália Brazíliából és egész Afrikából rabszolgákat importált. Ezért a Candomble hívei az üldöztetés miatt titokban gyakorolták a vallásukat, és katolikus szentek mögé rejtették az isteneiket és szellemeiket. Amikor az 1970-es, a brazil kormány engedélyezte a nyílt vallásgyakorlást, a Candomble ismét előléphetett az árnyékból. Ma, több mint kétmillió ember gyakorolja ez a hitet, főként Brazíliában, Argentínában, Venezuelában, Uruguay-ban és Kolumbiában.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK