Szabó Anna
Vajon egy nap sikerül magyarázatot találni erre az 5 rejtélyre?
1975. február 28-án vonat baleset történt a Northern City Line-on Londonban. Negyvenhárom ember meghalt, további 74-en megsérültek. A tragédia azután következett be, hogy a vonat nem állt meg egy peronnál, és a Moorgate állomáson az alagút végén lévő betonfalnak ütközött. A mentőakció hat napig tartott, a mérnökök azonnal elkezdték vizsgálni a baleset okát. Választ azonban nem találtak. A vonat mechanikailag ép volt, ami arra késztette őket, hogy gyanítsák: a mozdonyvezető a hibás. Megállapították, hogy a sofőr az ütközés előtt két másodpercig a markolaton tartotta a kezét, és nem próbálta védeni az arcát, amikor a vonat a betonnak csapódott. A túlélők elmondták a hatóságoknak, hogy a sofőr furcsán, szinte zombiként viselkedett, miközben a vonat szörnyű sorsa felé száguldott. Az 56 éves Lesley Newson akkor már hat éve dolgozott a London Transportnál, és ezalatt az idő alatt nem voltak gondok a lelki állapotával. A baleset napján pénz volt nála és semmi jel nem utalt arra, hogy öngyilkos akart volna lenni, vagy terrorcselekményt szándékozik végrehajtani. A Newson boncolása feltárta, hogy jó egészségnek örvendett, és kis mennyiségű alkohol is volt a szervezetében. Hogy mi történt Newsonnal azon a napon, az továbbra sem ismert.
OLVASS TOVÁBB!
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK