Szabó Anna
A 12. század elején Jeruzsálemben megalapított, Krisztus szegény lovagjai rend (templomosok) két évtized alatt Európa egyedülálló hatalommal és befolyással rendelkező szervezete lett. A templomosok hatalmára féltékeny és kincseikre áhítozó francia uralkodó, IV. Fülöp parancsba adta az elfogásukat. Rengeteg rejtély maradt a templomosok körül, de talán ez az 5 a legérdekesebb!
A templomosokat a 14. század elején eretnekség miatt elítélték és kivégezték őket. Az összes templomost letartóztatták 1307. október 13-án, pénteken, kb. 3000 embert, de a kihallgatásokról és a sorsukról mintegy 600 eset maradt nyilvántartva. A maradék? Ha egy hatalmas, összehangolt, országos szintű letartóztatás nem lett tökéletesen megszervezve, sok templomosnak volt esélye elmenekülni. A lényeg többek között az, hogy találtak a francia levéltárban egy listát, amin 12 olyan név áll, amelyeknek különös figyelmet fordítottak a hatóságok. Néhányat sikerült azonosítani. Humbert Blanc keresztes lovag volt. 1308-ban bíróság elé állították, minden vádat tagadott. A feljegyzések szerint megkínozták, de nem lehet biztosra tudni, hogy mi történt vele utána. Aztán ott van Renaud de la Folie és Pierre de Boucle, akikről nem tudni, miért lehettek olyan fontosak, de ez a listán szereplő többi névre is igaz. Guillaume de Linsnek, még a kérdőjel is van a neve mellett.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK