Szabó Anna
Szent Vazul 329-ben Törökországban született egy keresztény családba, akik később vértanúkká is váltak az üldöztetés idején. Vazul volt a keleti típusú szerzetesség egyik kialakítója volt. A nevéhez kötött Nagy szerzetesi szabályzat 55 fejezetében rögzített, az aszketizmusnak és a folyamatos tanulásnak ötvözetéből összeálló, szabályok a mai napig meghatározzák a keleti szerzetesi közösségek, kolostorok életét.
A legenda szerint megkereste egy nő azzal – a rabszolgatartó lánya volt - , hogy a férje, aki rabszolga, eladta a lelkét az ördögnek, hogy felszabadítsa és elvehesse a lányt, ami sorra be is következett. Ám mindez be kellett vallania az ex rabszolgának, amikor kiderült, hogy az nem tud bemenni és imádkozni a templomban az alku miatt. Vazul imába fogott és az annyira sikeres volt, és az ördöggel kötött szerződést felhozta a szél és megmentette.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK