Nagyon keveset találni online ezzel a témával kapcsolatban, kivéve azt a néhány oldalt, ahol azt állítják, emlékeznek az esetre. Jogosan hihetnénk, hogy kamu az egész. Ellenben egy-két beszámoló mondhatni hiteles személytől származik, mint amilyen Irwin Fisher újságíró beszámolója. Úgyhogy talán nem mese habbal az egész.
A Bemurda-háromszög áldozataA Santiagoba tartó 513-as járat Németországból indult útjára 1954. szeptember 4-én, 92 utassal. Ám ahogy az Atlanti-óceánon a retteget Bermuda-háromszög felett elrepültek, megszakadt a géppel a rádiós összeköttetés. Onnantól kezdve 35 évig a színüket sem látták, nem hogy bármit is hallottak volna felőlük.
Természetesen kutatást indítottak, embereket küldtek a keresésükre, de mindezt eredménytelenül. Sokak arra tippeltek, hogy légi katasztrófa történt és soha nem fogják már megtalálni a repülőgép roncsait, pláne, ha a tengerbe zuhant és elsüllyedt.
Erre mit ad Isten 35 évvel később 1989. október 12-én a brazil Porto Alegre repülőtér felett körözött, aztán egyszer csak leszállt. A légi irányítók meg voltak döbbenve, hiszen egyértelműen sikerült azonosítani az 513-as járatot, ellenben nem tudták felvenni a kapcsolatot a géppel.
Mire a gép leszállt, már kivonultak az illetékesek a kifutópályára. De senki sem számított arra a látványra, ami akkor fogadta őket, amikor kinyitották az ajtót!
Mindenki meghalt. 88 csontváz ült a helyén, az utasok és a személyzet is, vagyis összesen 92 csontváz ült a székében. Beleértve a pilóta Miguel Victor Cury kapitányt is. Azt is megjegyezték, hogy a gép még üresjáratban volt.
Ha nem lenne így is elég rejtélyes az eset, tovább bonyolítja a dolgokat az, hogy a gép 91 ember indult el. Akkor ki a plusz egy halott fő? Ám a csontváz annyira rossz állapotban volt, hogy nem bírták azonosítani.
A paranormális kutató Dr. Celso Atello szerint a repülőgép egy időalagútba, vagy valamilyen féregjáratba került, ahol 35 éven keresztül repült.
A testek pedig akkor indultak bomlásnak, amikor visszatértek a jelenbe, mivel váratlanul öregedtek meg több tíz évet.
Állítólag, - ahogy az összeesküvés-elméletekben is lenni szokott - a kormány a szőnyeg alá söpörte a dolgot és többé nem beszéltek az esetről. Az akkori újsághíreket is meghamisították, bár úgy fest megmaradt néhány eredeti példány.
Ez a sztori kicsit sem kerekNa, de ez így baromi sok kérdést vet fel.
Ki vezette a gépet? Mert oké, hogy egy másik féregjárat mondjuk kidobta magából, de ki a fene irányította és tette le? Az a bizonyos plusz egy fő? Egyáltalán ki lehetett ő?
A másik, oké, eltelt 35 év, de bizonyára nem nyugdíjas járat volt, hogy mindenki átlépte a századik életévét a 35 év alatt. Vagy a test nem bírta elviselni a hirtelen sokkot, amikor ebbe az időbe visszatérve megöregedtek? Netán azonnal meghaltak, amikor átkerültek egy másik dimenzióba? Hiszen gyanúsan a helyén ült mindenki... ezek szerint az sem történhetett, hogy a másik világban étlen-szomjan haltak, mert csak nem ilyen egységesen tették volna.
Hát senkit sem érdekelnek ezek a kérdések és a megválaszolásuk?
OLVASS TOVÁBB!
3 rejtélyes eset, mely átok miatt sült el balul
Az emberek mindig is tartottak az átkoktól. Úgy tűnik, nem is alaptalanul, hiszen ragály, szeretteik elvesztése és halál is gyakran kösz...
REJTÉLY-MISZTIKA12 őszintén meglepő tény a középkorról – A filmek és sorozatok megvezettek bennünket!
Úgy gondolunk a középkorra, mint amikor az egész világ sötétségben, mocsokban élt, és tele volt soha véget nem érő háborúkkal. Vag...
REJTÉLY-MISZTIKAA világ 8 leginkább kísértetjárta elmegyógyintézete, ahol tutira paranormális élményben lesz részed
Némelyik pszichiátriai kórház története hosszú, sötét és véres. Az intézmények alapvetően mentális zavarokkal küzdő emberek bör...
10 hátborzongatóan reális történet olyanokról, akik idegenekkel találkoztak
A földönkívüli élet lehetősége elbűvöli az embereket. Tehát nem meglepő, hogy gyakran osztanak meg történeteket UFO-król meg arról...
REJTÉLY-MISZTIKA„Valami kimondta a nevemet, és majdnem belepiszkítottam a nadrágomba.” - 9 ember személyes szellemtörténete
A szellemtörténetek sokféle formában fordulnak elő. Van, amelyik a regionális folklórból származik, és akad olyan, amely személyes tap...
REJTÉLY-MISZTIKAEz nálad is kiveri a biztosítékot! - A 9 legőrültebb ókori római szexbotrány
Az ókori Róma nemcsak a fejlettségéről, a hódításairól, az isteneiről meg a gladiátor játékairól volt híres, hanem elképesztő cs...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK