Elképesztő ez a 3 történet arról, amelyben egyeseknek sikerült valamiképp találkozniuk az őrangyalukkal:
Jackie B. úgy véli, hogy őrangyala két alkalommal segített neki, hogy elkerülje a súlyos sérüléseket. Saját bevallása szerint fizikailag érezte és hallotta ezt a védő erőt. Mindkét találkozás akkor történt, amikor óvodáskorú gyermek volt.
Az első élmény egy népszerű szánkópályán történt, ahol Jackie a napot élvezte a családjával. A fiatal lány úgy döntött, hogy megpróbál szánkózni a hegy meredekebb részén. Behunyta a szemét és elindult.
"A fém védőkorlát felé tartottam. Nem tudtam, mit tegyek" - mondja Jackie. "Hirtelen úgy éreztem, hogy valami lenyomja a mellkasomat. Kevesebb, mint fél hüvelyk távolságban érkeztem a korláthoz és nem ütköztem neki.”
Jackie második tapasztalata a születésnapi ünnepség alatt, az iskolában történt. Átfutott a játszótéren, hogy koronáját egy padra tegye. Miközben visszament a barátaihoz, három fiú elgáncsolta.
A játszótéren fémtárgyak és faforgács volt tele. Jackie repült, és valami elütötte a szemét.
"De éreztem, hogy valami visszahúz, amikor estem." - mondja Jackie. "A tanárok azt mondták, hogy olyan voltam, mintha repülnék. Amikor a nővér irodájába siettek velem, egy ismeretlen hangot hallottam, amint azt mondja:" Ne aggódj. Itt vagyok. Isten nem akarja, hogy bármi történjen a gyermekével. "
OLVASS TOVÁBB!
12 őszintén meglepő tény a középkorról – A filmek és sorozatok megvezettek bennünket!
Úgy gondolunk a középkorra, mint amikor az egész világ sötétségben, mocsokban élt, és tele volt soha véget nem érő háborúkkal. Vag...
REJTÉLY-MISZTIKAA világ 8 leginkább kísértetjárta elmegyógyintézete, ahol tutira paranormális élményben lesz részed
Némelyik pszichiátriai kórház története hosszú, sötét és véres. Az intézmények alapvetően mentális zavarokkal küzdő emberek bör...
REJTÉLY-MISZTIKA10 hátborzongatóan reális történet olyanokról, akik idegenekkel találkoztak
A földönkívüli élet lehetősége elbűvöli az embereket. Tehát nem meglepő, hogy gyakran osztanak meg történeteket UFO-król meg arról...
„Valami kimondta a nevemet, és majdnem belepiszkítottam a nadrágomba.” - 9 ember személyes szellemtörténete
A szellemtörténetek sokféle formában fordulnak elő. Van, amelyik a regionális folklórból származik, és akad olyan, amely személyes tap...
REJTÉLY-MISZTIKAEz nálad is kiveri a biztosítékot! - A 9 legőrültebb ókori római szexbotrány
Az ókori Róma nemcsak a fejlettségéről, a hódításairól, az isteneiről meg a gladiátor játékairól volt híres, hanem elképesztő cs...
REJTÉLY-MISZTIKA6 hely, ahol az Ördög megfordult és ennek nyoma is maradt!
Istenhez képest, úgy fest az Ördög többször szereti magát megvillantani, sőt, biztos, ami biztos, nyomot is hagyni maga után. Számos il...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK