Szabó Anna
.
Ez a történet egy tizennégy éves fiúról szól, akit Roland Doe-nak hívtak, ami pusztán egy álnév, amivel a katolikus egyház illette először, hogy fiú valódi kilétét homály fedje. Az 1940-es években Roland nagynénje egy Ouija táblát adott a gyereknek, aki persze tanulmányozni kezdte azt, majd a szeretett néni halála után, ezzel próbálta meg vele felvenni a kapcsolatot. A papok szerint ezt nem kellett volna, hiszen így nyitott kaput a démoni világ felé, és vált a gonosz erők célpontjává. Roland hamarosan különös hangokat kezdett hallani. Gyakran csöpögő víz hangját hallotta, de sosem találta nyomát, hogy tényleg csöpögne is valahol. A vallási tárgyak sorra lerepültek a falakról, és léptek zajától visszhangzott a ház, amelyeknek nem akadt emberi forrása. A falakon karistolás nyomai látszottak, akárcsak a fiú testén karmolások jelei. Ezek a vérző sebek mélyek voltak, mintha éles karmok vájtak volna Roland testébe. További tünetek: a fiú torokhangon beszélt, ismeretlen nyelveken szólt, a teste fizikailag képtelen pózokba csavarodott a fájdalomtól. Végül már feküdni sem volt képes, csak lebegni szobában.
Nem volt más választása, a fiú családja papot hívott, aki megállapította, hogy gonosz erők uralják a Roland testét. Azonnal megkezdte az ördögűzést. A legtöbb rítust egy kórházban végezték el, ahol az ott dolgozók gyakran arról számoltak be, hogy a fiúnak bestiális hangja volt és erős kénszagot éreztek a rituálék alatt. Több mint harminc alkalommal végezte el a rítust, miközben a fiú többször is kárt tett a papban. Ámde a legvégén a pap nyert, és az ördögűzés sikeresnek bizonyult.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK