Szabó Anna
Amint felmerül a szerető téma, kérdések halmaza fogalmazódik meg bennetek, amelyre ti előszeretettel választ is adtok, hiszen a fantáziátok határtalan. Úgy gondoljátok, hogy mi mindig több, és még több impulzusra vágyunk, az új mindig érdekesebb, hiszen van felfedezni való, így tele van kihívásokkal, szenvedéllyel, izgalommal és még sorolhatnám ezen állapotok szövevényét, amelyet ti gondolatban és akár szóban is kreáltok. Azonban mindennek két oldala van, a világ nem csak fekete és fehér és vannak kivételek.

Nem szeretőre! Ez nem kétszínűség! A valóság az, hogy egymásra vágyunk. Mindenki életében eljön az a bizonyos időszak, amikor felnő – és egy felnőtt férfi nem tart szeretőt, hanem felmeri vállalni a kapcsolatát. Az a pasi, aki nem sajnálja az időt és az energiát a problémák megbeszélésére – bátran, határozottan el tudja és elmeri mondani a problémáját -, az nem fog kaput nyitni egy szeretőnek, mert többet ér neki az eddig felépített kapcsolat.

Annak ellenére, hogy a közvetlen környezetünk az ellenkezőjét sugallja, hogy a férfiak számára mennyire imponál a szerető, mint olyan és, hogy „ami nem megy, azt nem kell erőltetni" szlogenmassza – a valóság egy színesebb képet fest le. Valóban, mi racionálisan gondolkodunk, a konkrétumot, a megfoghatóságot helyezzük előtérbe. A valótlan, képzeletszülte illuzionista dolgok nem kedveznek nekünk, azonban azt tudjuk, hogy mi a jó és mi kell, mire is vágyunk. Így nem a pillanatnyi örömöt keressük, hanem az örökkévalót, amit az egyszerűségben megtaláljuk. Tehát nem az impulzusra vágyunk, hanem a Nőre.

Ezen kérdés is közismert a köreitekben – lehet, hogy cikinek érzed a szituációt, de számtalan példa van erre is. Viszont, ha ciki, akkor miért vagy benne? Jegyezd meg, hogy szerető bárki lehet, de te ne légy akárki! Jó nőnek tartod magad, remek a kisugárzásod, humorod is van, egészséges a lelkivilágod, akkor adj időt önmagadnak és várd meg azt a pillanatot, amikor nem a harmadik szereplő vagy „akárki" életében. Hidd el ez nem vonzó valaki életfilmjében mellékszereplőként létezni. Ne járkálj a tilosba, ahol meg vannak határozva a szabályok, hanem lépj a saját utadra és játszd el a főszerepet!

OLVASS TOVÁBB!
Az ipari és kereskedelmi növekedés rejtett hátországa
Az ipar és a kereskedelem folyamatosan változó terepén nap mint nap új hírek jelennek meg, amelyek a gazdasági fellendülést tükrözik....
PASISZEMMELElegancia és dinamizmus egy karnyújtásnyira
Az autóipar folyamatos fejlődése az autók tuningját is új irányokba tereli....
PASISZEMMELNyári hajbeültetés - Lehetőség és előnyök a nyári időszakban
A hajbeültetés hosszú évek óta reményt nyújt azoknak a férfiaknak, akik dúsabb, esztétikusabb megjelenésre vágynak....
Család és karrier egyszerre? Így valósul meg a munka-magánélet egyensúly Szegeden!
Pályakezdőként az álmaidat építed, kisgyermekes édesanyaként a munka és a család egyensúlyát keresed, vagy épp sikeres karriervált...
PASISZEMMELA horgászat alapjai és a felszerelés jelentősége
A horgászat különös varázsa régóta vonzza az embereket. A természet közelsége és a csendben eltöltött idő olyan élmény, amivel ke...
PASISZEMMELMegéri-e belevágni a modern mezőgazdasági technológiákba?
Az utóbbi időben gyakran hallani, hogy milyen nagy változásokat hozhat a mezőgazdaságba a modern technológia, például a robotkormányok ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK