Skorpió

 

A Skorpió kilátásai 2018-ban:


Veled született képességed, hogy a végsőkig küzdj, az év nagy részében megmutatkozik majd; nem fogsz megriadni a felmerülő kihívásoktól. A csillagok szerint ez az év számos lehetőséget nyújt majd szakmai és üzleti növekedésre. A legtöbb törekvésedben sikeres leszel, ugyanakkor figyelned kell arra, hogy ne válj agresszívvá és hogy megőrizd koncentráltságodat, így érheted el ugyanis teljesítőkészséged csúcsát. Ha sikerül fenntartanod belső egyensúlyodat, egész évben egyenesen haladhatsz előre az utadon. Még a legnehezebb helyzetekben sem veszíted majd el optimizmusodat és öntudatodat. A jóindulatú Jupiter minden nehéz helyzetből megmutatja majd neked a kiutat.

Az első negyedév egy szép gondolattal ajándékoz meg arra vonatkozóan, hogyan is alakul majd az év többi része.

Az első negyedév elteltével, márciustól a dolgaid javulnak majd ami lelked fellendülését eredményezi majd, közelebb hozva téged céljaidhoz.

Szerelmed és közeli barátaid támogatását élvezheted majd.

A harmadik negyedévben egy új kapcsolatod bontakozhat ki, ami nagyobb önbizalommal és érzelmi stabilitással ajándékozhat majd meg.

Amire figyelned kell:


• Az év kezdeti szakaszában nehéz kérdésekkel kell majd szembenézned, mert a Jupitert retrográd mozgása megakadályozza abban, hogy kifejthesse rád pozitív hatását.
• Június közepétől július végéig néhány trükkös helyzet meggátolhat majd abban, hogy a legjobb formádat nyújtsd.
• Ebben az időszakban kerüld a döntéshozatalt, kristályosítsd inkább ki a jövőre vonatkozó terveidet!

Szerelem és párkapcsolat


Az év kezdeti szakaszában felmerülő félreértések és harcias viszályok megkeseríthetik a pároddal való kapcsolatodat. Ugyanebben az időszakban megtörténhet, hogy elbeszéltek egymás mellett. A második félévben azonban, partnered kezdeményezésére,szemtől szembe rendezitek majd problémáitokat, ami nagyban javít majd kapcsolatotokon.

Június közepétől szeptember közepéig sok pár a fizikai intimitás hiányát tapasztalhatja meg, akár friss kapcsolatokban is.

Áprilistól kezdődően az év álmaidba illően alakul, így hajlandó leszel majd komolyan is elkötelezni magad kapcsolatodban.

Pénzügyek


A bolygóállások azt mutatják, hogy bár az év bővelkedni fog lehetőségekben, hogy növeld bevételeidet, de ezeket keményen meg kell majd ragadnod, ha valós sikereket szeretnél elérni. A Jupiter támogatásának köszönhetően valóban sok olyan esélybe botlasz majd az év során, amelyek révén pénzügyileg növekedhetsz. Ugyanakkor a Szaturnusz, a zavarkeltés mestere, ami az év jó részében a 2. házban tartózkodik retrográd módban, akadályokat gördít majd eléd. A retrográd Szaturnusz június közepe táján lép majd be jegyedbe, ahol direktbe fordul, és egészen szeptember közepéig ott marad. E tranzit hatására nagyon keményen meg kell majd dolgoznod mindazért, amit szeretnél elérni.

Ebben az évben valószínű, hogy szert teszel majd egy második bevételi forrásra.
A beosztottként dolgozók jelentős fizetésemelésre számíthatnak, míg a vállalkozók számára az év nem ígérkezik könnyűnek. Csak jól átgondolt kockázatokat vállaljanak és szigorúan tartsák távol magukat a spekulációtól!

Üzlet


Üzleted fejlesztésére és bővítésére vonatkozó terveidet sikerrel viszed véghez, leginkább egy váratlan, az év elején beköszöntő pénzügyi nyereségnek köszönhetően. Ha stratégiáidat a hosszú távú növekedést szem előtt tartva tervezed meg, lesz elég forrásod a változtatások végrehajtására. Július környékén a pénzügyek háza a Jupiter hatása alatt áll, ekkor számíthatsz majd a legnagyobb bevételekre, illetve jelentős megtakarításokra tehetsz szert. Ha a gyártás területén tevékenykedsz, terveidet e tranzit hatásához igazítsd és sikereket könyvelhetsz el. A fogyasztói termékekkel vagy divattal foglalkozók is számíthatnak dolgaik javulására. Ha kereskedelmi vállalkozó vagy, bővítsd termékpalettádat a piaci igényeknek megfelelően.

Karrier és tanulmányok


A már dolgozóknak számos keménykihívással kell szembenézniük az év során. Sok zavaró tényező lesz, ami miatt nehezen koncentrálsz majd a feladataidra és talán úgy érzed, nem is vagy képes új projektekbe belevágni. Tedd meg mégis, mert fontos, hogy versenyben maradj. A dolgok az év előrehaladtával nehezülnek és a legnehezebbek akkor, lesznek, amikor július közepén a retrográd Szaturnusz belép a jegyedbe. Ekkor feletteseid nagy nyomást helyezhetnek rád, hogy növeljék teljesítményedet. Bármilyen nehéz is legyen ez az időszak, maradj nyugodt és kitartó, a szeptember már megkönnyebbülést hoz.

A Jupiternek köszönhetően azoknak, akik tanulmányokat folytatnak igencsak meg kell majd dolgozniuk eredményeikért. Javulás április második hetétől várható, amikor a Jupiter direktbe fordul. Amennyiben vizsgáid ekkor esedékesek, jó eredményekre számíthatsz.

Ha ez a végzős éved, nehezebb lesz koncentrálnod, mint idáig.

Ha most kezded felsőfokú tanulmányaidat, jó eséllyel érezheted majd úgy, hogy irányt tévesztettél és szívesen váltanál. Ilyen döntést csak azután hozz, ha konzultáltál nálad idősebbekkel és tapasztaltabbakkal.

Gyorstippek 2018-ra:


• Döntéshozatal előtt mérlegeld a lehetséges előnyöket és hátrányokat!
• Gondoskodj a hozzád közel állók igényeiről!
• Légy fogékony az új ötletekre és fogadd el a kihívásokat!
• Ne szórd a pénzt, a szükséges dolgokra költs, kivéve a pihenést és kikapcsolódást!
• Figyelj az étkezésedre és kerüld el a gyorsételeket amilyen messzire tudod!

Vissza a csillagjegyekhez>>>

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL