Kos

 

A Kos kilátásai 2018-ban


A 2018 egy igazán ígéretes év a számodra, amely a lehetőségek széles tárházát tárja fel előtted. Már az év eleji égi események megadják a kellő lendületet és bátorítóan hatnak rád. Jelentős változásokat érhetsz majd el abban, ahogyan a problémáidat kezeled és ez a fejlődés az egész életedre pozitív hatást gyakorol majd. Természetesen ezért neked is tenned kell: a bolygóállások csak a lehetőségeket adják meg, a lelki munkát neked kell elvégezned.

Az év elején a Jupiter retrográd mozgásban lesz, ami kissé lelassítja majd az eseményeket és vet néhány gátat, de aggodalomra semmi ok! Mindössze annyit kell tenned, hogy nem bízol meg túlságosan másokban és nem hagyatkozol rájuk: ha fontos ügyről van szó, leginkább önmagadban bízhatsz és minden a megfelelő úton halad majd. A Jupiter direktbe fordulása pedig épp a megfelelő pillanatban tereli majd a helyes irányba a dolgokat. Ekkor terveid erőre kapnak, szép eredményeket érhetsz el, a problémáid pedig semmivé válnak.

Augusztus közepétől jóval tisztábban látod majd a dolgokat és koncentráltabb leszel.
Szeptember közepe felé a Szaturnusz visszatér a Nyilasba. Ekkor gondolkodj és cselekedj pozitívan! Ez kiváló időszak lesz az ingatlanügyletekre, vásárlásra, ugyanígy az április 9-e és július vége közötti időintervallum is.

Amire figyelned kell:


• Agresszív fellépésedből eredően vitákba keveredhetsz. Erősen ajánlatos ezektől távol maradnod!

• Júniustól szeptemberig a Szaturnusz retrográd mozgásban áll tranzitban a Skorpióval, ekkor őrizd az egészségedet!

• Karrier terén egy nagyobb változás, akár teljes irányváltás látható a képletedben. Régóta húzódó elégedetlenségérzésed terel majd téged a változás irányába. Lassan haladj, mérlegelve az előnyöket és hátrányokat, ne hozz meggondolatlanul nagyobb horderejű döntést!

Szerelem és párkapcsolat


Hosszú távú kapcsolat létesítésére van kilátásod, amely új színnel tölti majd fel az életednek. A január végétől február végéig tartó időszak új párkapcsolatok és eljegyzések lehetőségét jelöli; akár egy titkos hódolód is megkérheti a kezed. Bár az ebben az időszakban létrejött kapcsolatok nem lesznek túl hosszú távúak, erre inkább a június és szeptember köti időszak lesz alkalmas. Ezek azonban jól és rosszul is alakulhatnak; jobban jársz, ha megőrzöd a hidegvéred. Mindenképp különleges tapasztalatokkal fogsz gazdagodni. Július utolsó hetében és augusztusban zaklatottá válhatsz, egyfajta kiábrándultság vehet rajtad erőt, ami miatt párkapcsolatod is kissé megkeseredhet. Ezt azzal kerülheted el, ha nem hagysz kommunikációs hézagokat: oszd meg a gondolataidat pároddal, hogy ezáltal is jobban megismerjétek egymást és mélyüljön a kapcsolatotok.

Pénzügyek


Erősen törekszel majd a pénzügyi körülményeid javítására és a csillagok ebben teljes mértékben támogatnak is. A lehetőségeket nem csak egyéni szerencsédnek köszönheted, rokonaid és közeli barátaid is jelentős szerepet játszanak majd ebben. Ne légy fukar, ugyanakkor költekezz körültekintően! Ha azonban szeretteidről van szó, ne fogd vissza magad, ez ugyanis serkenti majd az energiák és lehetőségek feléd való áramlását.

Üzlet


2018-ban a hosszú távú vállalkozások lehetnek számodra a legjobbak. Üzleti téren a csillagok általánosságban megkímélnek a stressztől, de minden nagyban függ a már meglévő helyzetedtől. Bár várható némi visszaesés, ugyanakkor új lehetőségek is érkeznek, kialakítva így egy egyensúlyt, amely nem fogja engedni, hogy túlzottan meginogj. Fontos, hogy zsugoriságod ne álljon az útjába annak, hogy új horizontokat nyiss és szélesítsd köreidet. Felmerülhetnek ugyan problémás ügyek, de egyik sem lesz elég nagy okoz, hogy nagyobb kárt okozzon és lendületedet megtörje.

Karrier és tanulmányok


Karrier területén vegyes hatások várhatóak, nem egy közülük próbára teszi majd problémamegoldó képességedet. Sok lehetőséged nyílik majd bizonyítani készségeidet és rátermettségedet. Március közepéig a lehetőségek szép sorjában áramlanak majd az életedbe, az ezután következő időszak azonban már korántsem lesz ilyen könnyű, fellép majd néhány korlátozó erő. A vérmérsékletedből eredő problémákat türelemmel és kellő diplomáciai érzékkel kezeld, kerüld a feletteseiddel és alkalmazottaiddal való összetűzéseket. A munkára/munkában való kilátások áprilisban lesznek a legjobbak. A júniustól július végéig terjedő időszakot a bizonytalanság határozza meg, ekkor kerüld az ismeretlen területeket és járatlan utakat. A Jupiter áprilistól történő direktbe fordulása jó eredményeket hoz a még tanulóknak. A felsőoktatásban vagy egyéni továbbképzésben részt vevők között azok érik el a legnagyobb sikereket, akik olyasmit választanak tanulásuk céljául, ami szenvedélyesen érdekli őket.

Gyorstippek a 2018-as évre:


• Mindig szánj időt a pihenésre és meditációra!
• Döntéseidet jól fontol meg, semmit ne siess el!
• A felmerülő problémákat kezeld türelemmel!
• Ne hagyd, hogy az érzelmek eluralkodjanak az életeden és kárt tegyenek a karrieredben vagy az egészségedben!
• Sikered kulcsa a megfelelő időbeosztás lesz.
• Hallgass jóakaróid tanácsaira!

Vissza a csillagjegyekhez>>>

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL