Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A ház és a benne élők védelme a triquetrával
Ez a szimbólum a hármasságokat szimbolizálja, mint amilyen test-lélek-szellem, múlt-jelen-jövő vagy
szűz-anya-banya, illetve védelmet ad.
Keddi napon, növő hold idején végezd a mágiát.
Felrajzolhatod művészien egy lapra, megfestheted, hogy majd kiteszed otthonod díszeként, de akár ki is nyomtathatod. Majd tedd az oltárodra és tégy köré három fehér gyertyát úgy, hogy háromszögbe zárja a jelképet. Helyezd köré azok fényképeit vagy a nevükkel ellátott cetliket, akik ott laknak veled és védelmet kérsz nekik és persze legyél közöttük te is. Majd egy fehér fonallal zárd az egészet körbe.
Gyújtsd meg a gyertyákat és a zsálya füstölőt. Tisztítsd ki elmédet, nyugodj meg. Majd képzeld el, hogy teljes körű védelmet élveztek, nem érhet titeket sem testi, sem lelki kellemetlenség.
Azután mond el az igét: „A Szentháromság erejével, ezennel megtisztítom otthonomat! Távozásra szólítok fel minden sötét erőt, hogy haladéktalanul hagyják el otthonomat, majd e pillanattól kezdve a békesség, a szeretet és a védelem otthona. Ki a körön belül van, azt sem testi sem lelki ártalom nem érheti, mert a hármasság szent erejének köszönhetően áldottak ezennel.”
Még vizualizálhatod a védelmet magatokra, majd hagyd így éjszakára az oltárat. Másnap a szimbólumot tedd otthonod központi részébe.
OLVASS TOVÁBB!
Húsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
MÁGIAHúsvéti bőségceremónia – Mágiázz magadnak jólétet és pénzt!
Nemcsak azért különleges a húsvét, mert végre van pár munkaszüneti nap, együtt lehet a család, és megünnepelhetik Jézus feltámadás...
MÁGIAKérj az égiektől egy meglepetést húsvétvasárnap vagy húsvéthétfőn! – varázslat
Az olyan napok, mint a húsvétvasárnap vagy húsvéthétfő, kimondottan mágikus napnak számítanak, ugyanis ilyenkor rendkívül erős energ...
2 betegség- és rontásűző varázslat, amit Virágvasárnap kell elvégezned
Vagyis 2 napod van felkészülni! Virágvasárnap a húsvét előtti nap neve. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe a kereszthalála előt...
MÁGIA6 szupergyors varázslat, amihez szinte csak egy tojás fog kelleni
A tojás nemcsak a Húsvét vagy egy remek reggeli főszereplője lehet, hanem a varázslatoké is. Gyakran használják a szerelmi mágiáknál,...
MÁGIA7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK