Szabó Anna
Ki ne vágyott volna már arra, hogy könnyedén kifürkészheti mások gondolatait? Megtudni mit gondol a leendő partnered rólad, hogyan vélekedik valamiről a kedvesed, mik a szándékai a főnöködnek.
Ezzel a könnyen elvégezhető varázslattal, most beléphetsz a gondolatok világába!
Ám ha jó tudod, ha nem vagy születet telepata, akkor elsősorban akkor van esélyed a sikerre, ha egyelőre hozzád közel álló, ismerős személyt választasz, akivel valamilyen kapcsolatban állsz. Vele szemben már élvezel egy fajta nyitottságot, nem zárkózik el előled. Vagyis le van eresztve az elméje felé a sorompó, amin áthaladsz a kapuig.
Ellenben így is, ha az illető túlságosan makacs, akaratos, zárt gondolkodású, akkor vele különösen nehéz dolgod lesz, hiszen olyan, mintha az erődítménybe akarnál bejutni, ahol nem várnak tárt karokkal.

Mindez viszont fejleszthető meditációs munkával.
Úgyhogy vágj bele, mert egy kis gyakorlás által, remek telepata lehetsz!
4 db kék gyertya
Kis darab ametiszt
(Fénykép az illetőről)

Meggyújtod a gyertyákat, utána kicsit relaxálj. Fontos, hogy megtanuld kiüríteni az elmédet, hogy csak a sötétség és a csend honoljon benne. Ha úgy érzed, bekövetkezett ez az állapot, akkor tartsd a homlokodhoz az ametisztet és mond:
„Megnyitom harmadik szememet, elmém kapuját, hogy képes legyek kiolvasni másnak a gondolatát."
Tedd félre a követ egy pár pillanat múlva és vedd kezedbe a fényképet. Tarts az öledben, majd hunyd be a szemedet. Ha nincs róla képed, szimplán ugorj erre: Vizualizáld az illetőt. Olyan részletesen amennyire csak tudod, majd mond:
„Tárd ki nekem elméd kapuját, nyiss nekem ablakot a fejedbe, hogy megtudhassam azt, amit keresek, észre sem fogod venni jelenlétemet."
Most fokozottan koncentrálj. Képzelj el egy hidat vagy egy ajtót kettőtök között, amire rálépsz, kinyitsz és egyenesen bekerülsz a személy gondolataiba.

Ekkor eláraszthatnak érzések és gondolatok egyaránt. Néha teljesen összefüggéstelenek, hiszen sok minden járhat az elmében egyszerre. Különben ezért célszerű éjszaka végezni, mikor vélhetően alszik az illető. Ha valamire konkrét választ keresel, tedd fel magadban a kérdést és hagyd, hogy megtaláljon a válasz.
Miután úgy érzed, megtudtad, amit szerettél volna, vizualizáld, hogyan térsz vissza a hídon vagy csukod be az ajtót.
Utána nyisd ki a szemedet, ismét tartsd homlokodhoz az ametisztet és mond:
„Becsukom harmadik szememet, hogy ne zavarhassanak meg a nem kívánt gondolatok és érzések."
Így nem lesz az, hogy egy antenna leszel, aki mindenféle egyéb gondolatokra és érzésekre szert tesz, hogy összezavarjanak és jó kis fejfájást okozzanak, különösen mikor azt se tudod, melyik a te gondolatod.
Célszerű, ha van papír és toll a környékeden, hogy a munkálat után gyorsan lejegyezhesd mit tudtál meg.
OLVASS TOVÁBB!
Húsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
MÁGIAHúsvéti bőségceremónia – Mágiázz magadnak jólétet és pénzt!
Nemcsak azért különleges a húsvét, mert végre van pár munkaszüneti nap, együtt lehet a család, és megünnepelhetik Jézus feltámadás...
MÁGIAKérj az égiektől egy meglepetést húsvétvasárnap vagy húsvéthétfőn! – varázslat
Az olyan napok, mint a húsvétvasárnap vagy húsvéthétfő, kimondottan mágikus napnak számítanak, ugyanis ilyenkor rendkívül erős energ...
2 betegség- és rontásűző varázslat, amit Virágvasárnap kell elvégezned
Vagyis 2 napod van felkészülni! Virágvasárnap a húsvét előtti nap neve. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe a kereszthalála előt...
MÁGIA6 szupergyors varázslat, amihez szinte csak egy tojás fog kelleni
A tojás nemcsak a Húsvét vagy egy remek reggeli főszereplője lehet, hanem a varázslatoké is. Gyakran használják a szerelmi mágiáknál,...
MÁGIA7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK