Sokszor nehéznek érezzük, hogy őszintén kimondjuk azt, amit gondolunk, amit érzünk, amit látunk, mert féltünk valakit, vagy csak egyszerűen nem akarjuk megbántani. Bármi legyen is az ok - védelem, óvás, aggódás, vagy ki tudja, milyen indokokat talál ki az egónk -, az biztos, hogy nem éri meg. Éppen ezért itt egy egyszerű varázslat, amely segít az őszinteségben!
Ha nem vagyunk őszinték, az azt jelenti, hogy szégyellünk valamit, valamiért nem akarjuk vállalni a felelősséget, vagy azt hisszük, hogy amik valójában vagyunk, nem elég. Vagyis, csak fél életet élünk, mert hiányzik belőle az egyik legfontosabb: Önmagunk szeretete.
Vergyük le az álarcot! Fontos észben tartani, hogy ha őszinték vagyunk magunkkal, és másokkal, azzal csak jobb lesz nekünk. Abban a pillanatban, amikor szembe tudunk nézni őszintén önmagunkkal, meglátjuk azokat a részeinket, amelyektől félünk, és ez a félelem nagyon gyakran egy pillanat alatt el is múlik. Ha meg tanuljuk szeretni magunkat, akkor tudjuk, hogy bármit teszünk, azt okkal tesszük, és lesz erőnk kiállni ezért. Hiszen ha tudom, hogy jól csinálom, akkor más is tudja, hogy jól csinálom.
Ezért ha legközelebb „lódíthatnékunk” támad, hívjuk segítségül az alábbi mantrát, és ismételjük el háromszor, hétszer vagy huszonegyszer, és máris más színben fog tündökölni a világ!
„Őszinte és nyílt vagyok. Felvállalom és szeretem magam.”
OLVASS TOVÁBB!
Október 31-én ennek a 4 varázslatnak a segítségével megismerheted a jövődet!
Halloween, vagyis Samhain az egyik év egyik legmágikusabb napja. Ilyenkor szokás a jóslás, mivel nemcsak az e világot és a túlvilágot el...
MÁGIA3 rituálé, amit ha elvégzel október 31-én, megtörheted a rajtad lévő átkot
Úgy érzed, átok vagy rontás ül rajtad? Természetesen ilyen jellegű problémával érdemes szakavatott személyhez fordulni, de megpróbál...
MÁGIA3 rontás elleni varázslat – napokon belül véget érhet minden rossz az életedben
Rontás nemcsak úgy kerülhet ránk, hogy valaki rosszat kívánt nekünk, rosszat gondol rólunk vagy varázslat útján átkozott meg. Néha a...
Ez a 3 védővarázslat megóv minden bajtól! - Perceken belül védelem alá kerülhetsz
Mostanában több kellemetlenség is történt veled? Úgy érzed, épp egy pechszéria közepén vagy? Netán egyszerűen megcsapott a baljósla...
MÁGIA6 angyali varázslat, amivel még a hónapban teljesíthetik az égiek a kívánságaidat
Mindenki szeretné, ha mihamarabb teljesülnének a vágyai. Ha minél előbb rátalálna a szerelem, megoldódnának a gondjai, szert tenne a v...
MÁGIA9 boszorkányüveg, amelyek mágnesként vonzzák be a vágyaidat
A boszorkányüvegek készítése több száz évre nyúlik vissza és még napjainkban is népszerű megoldásnak számítanak. Könnyen és gyo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK