Szabó Anna
Természetesen a tettek ugyanolyan fontosak, mint a szavak, sok múlik azon, hogyan cselekedtél év közben, és hogy még mit teszel. De jó szolgálatot tehet a következő 4 karmatisztító ige, hogy megszabadul a terheidtől és adósságaidtól:
A mágiákat telihold vagy fogyó hold idején végezd!
Nagyon hasonló lesz az előzőhöz.
Gyújts annyi fehér gyertyát, ahány dolgot elszeretnél engedni. Karcold is bele a gyertyákba, hogy mit képviselnek. Égess szantál vagy tömjén füstölőt.
Írd fel kis cetlikre is, amiket elszeretnél engedni.
Utána, amíg eléred, hogy megnyugodj és lélekben felkészülj a kis ceremóniára, gondold is át, miktől szeretnél megszabadulni. Mikor úgy érzed, hogy sikerült mindent átgondolnod, mondd el varázsigét: „Elengedem azt, ami nem szolgál és elengedem azt, ami teher. Elengedem, ami fáj, és ami megmérgez. Lelkem holnaptól olyan tiszta legyen, mintha testembe kerülésének idején.”
Ezután fogd kezedbe egyesével a cetliket és égesd el a hozzá megnevezésben illő gyertyánál és mondd ki: „Nincs több X (nevezd meg, amit elengedsz), már nem terhel többé.”
Miután végig értél, a hamvakat szórd ki a szélbe e szavakkal: „Lelkem könnyű, mint a pihe.”
Végül nem kell mást tenned, mint leégetned a gyertyákat a következő napokban.
OLVASS TOVÁBB!
Húsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
MÁGIAHúsvéti bőségceremónia – Mágiázz magadnak jólétet és pénzt!
Nemcsak azért különleges a húsvét, mert végre van pár munkaszüneti nap, együtt lehet a család, és megünnepelhetik Jézus feltámadás...
MÁGIAKérj az égiektől egy meglepetést húsvétvasárnap vagy húsvéthétfőn! – varázslat
Az olyan napok, mint a húsvétvasárnap vagy húsvéthétfő, kimondottan mágikus napnak számítanak, ugyanis ilyenkor rendkívül erős energ...
2 betegség- és rontásűző varázslat, amit Virágvasárnap kell elvégezned
Vagyis 2 napod van felkészülni! Virágvasárnap a húsvét előtti nap neve. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe a kereszthalála előt...
MÁGIA6 szupergyors varázslat, amihez szinte csak egy tojás fog kelleni
A tojás nemcsak a Húsvét vagy egy remek reggeli főszereplője lehet, hanem a varázslatoké is. Gyakran használják a szerelmi mágiáknál,...
MÁGIA7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK