Szabó Anna
Természetesen a tettek ugyanolyan fontosak, mint a szavak, sok múlik azon, hogyan cselekedtél év közben, és hogy még mit teszel. De jó szolgálatot tehet a következő 4 karmatisztító ige, hogy megszabadul a terheidtől és adósságaidtól:
A mágiákat telihold vagy fogyó hold idején végezd!
Gyújts egy fekete gyertyát és karcold bele a nevedet meg az adósság szót. Füstölj babérral vagy tömjénnel.
Az ember nem mindig tudja, mivel hozz létre karmikus adósságot, de átgondolhatod, hogy volt-e olyan, akinek esetleg ártottál valamiféleképpen, vagy van-e olyan, akinek tartozol, akár pénzzel, szívességgel, bármivel. Közben érd el a nyugalmi állapotot és mikor az megtörtént, jöhet a varázsige: „Uram, halld meg lelkem sóhaját, mely súlyos terhektől szenved. Adj nekem lehetőséget arra, hogy még az idén letudhassam adósságaimat. Őszintén sajnálom, hogy vétkeztem, hogyha ártottam és hálás vagyok minden segítségért, amit kaptam. Segíts nekem kiegyenlíteni számlámat, hogy tiszta lélekkel léphessek át az újesztendőbe.”
Innentől kezdve hagyd leégni a gyertyát és figyelj oda a napokban, mert útmutatást jelet kaphatsz arra vonatkozóan mit kell tenned, de mellette tudatosan érdemes minél több jót tenned, viszonoznod a segítséget, amit te is kaptál másoktól, esetleg bocsánatot kérni attól, akinek ártottál.
OLVASS TOVÁBB!
Húsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
MÁGIAHúsvéti bőségceremónia – Mágiázz magadnak jólétet és pénzt!
Nemcsak azért különleges a húsvét, mert végre van pár munkaszüneti nap, együtt lehet a család, és megünnepelhetik Jézus feltámadás...
MÁGIAKérj az égiektől egy meglepetést húsvétvasárnap vagy húsvéthétfőn! – varázslat
Az olyan napok, mint a húsvétvasárnap vagy húsvéthétfő, kimondottan mágikus napnak számítanak, ugyanis ilyenkor rendkívül erős energ...
2 betegség- és rontásűző varázslat, amit Virágvasárnap kell elvégezned
Vagyis 2 napod van felkészülni! Virágvasárnap a húsvét előtti nap neve. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe a kereszthalála előt...
MÁGIA6 szupergyors varázslat, amihez szinte csak egy tojás fog kelleni
A tojás nemcsak a Húsvét vagy egy remek reggeli főszereplője lehet, hanem a varázslatoké is. Gyakran használják a szerelmi mágiáknál,...
MÁGIA7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK