Nem azzal érjük el a sikert, hogy keményen dolgozunk, ahogyan nem is abban mérjük, hogy mit szereztünk meg. A sikert kizárólag a hitelességünkkel, az eredetiségünkkel, az együttérzésünkkel és a jóságunkkal érhetjük el. Ahogy Deepak mondja: „A siker nem más, mint a boldogság kiterjesztése és a célok fokozatos megvalósítása.” Hogyan tehetnéd könnyebbé életedet? Mit tehetsz annak érdekében, hogy megváltoztasd a felfogásodat? Íme, a siker 7 törvénye:
.
Az ego egy olyan mechanizmus, amely az emberi elmét irányítja. Ahhoz, hogy elhallgattasd, napi 30 perc meditációra van szükséged. Ez lehetővé teszi az isteni útmutatás számára, hogy részt vegyen egy kritikától és előítéletektől mentes elme kialakításában. Az elme könnyen le tud csendesedni, ha teret adunk neki, ezért fontos, hogy tölts időt a természetben, ugyanis a természet a lélek egyfajta alapja, és központja. Meditáció alatt lehetővé teszed a felsőbb éned számára, hogy megnyilvánuljon, vezessen téged és előhozza azokat a válaszokat, melyeket az ego elhomályosít a kétségeken, félelmeken és szorongásokon keresztül.
OLVASS TOVÁBB!
Hallgass a szívedre! - 5 helyzet, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni
Amikor arról van szó, hogy az ösztöneinkre hallgatunk, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy megengedjük, hogy az intuíciónk vezessen benn...
LELKIPATIKA7 indián vélekedés az álmokról - Vajon hol jár a lelked, amikor álmodsz?
Az álmok az indián hagyományok és a spirituális gyakorlatok szerves részei. A gyermekeket korán megtanítják arra, hogyan emlékezhetnek ...
LELKIPATIKAFogadd el az élet 5 fájdalmas igazságát és könnyebb lesz az életed
Ilyenek vagyunk, szeretünk vakok lenni, nem akarunk bizonyos dolgokat észre venni, megtanulni, feldolgozni. A szőnyeg alá söpörjük azokat ...
Lehet, hogy kimerült a lelked? – Íme, 10 ékes jele, hogy így van
Egy kihívásokkal teli időszak hatására gyakran produkálunk fizikai tüneteket: fájdalmat, fáradtságot, ürességet tapasztalhatunk. Ilye...
LELKIPATIKA4 technika álmaid életének megvalósításához
Hogyan néz ki álmaid élete? Szeretetteljes kapcsolatban vagy a lelkitársaddal? Nagy családod van vagy járod a világot? Egészségesebb vag...
LELKIPATIKAÚtmutató a 4 leggyakoribb introvertált-típushoz – Te melyik csoportba tartozol?
Az introvertált emberekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rettentően félénkek és igyekeznek kerülni bármilyen jellegű emberi interak...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK