Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

6 gyakorlat, amivel aktivizálhatod a tisztánérző és látó képességeidet

Szerző:
Szabó Anna
Amikor megérintünk egy tárgyat vagy egy embert, esetleg elmegyünk valahová, üzenetek vagy információk érkeznek hozzánk, de pusztán tapintással ezeket nem lehet érzékelni. Ugyanakkor ez az érzék szolgál összekötő hídként a szokásos és az intuitív érzékelés között. Ez a pszichometria, a tisztánlátás és érzékelés. Ehhez mutatunk most 6 gyakorlatot, hogy te is kifejleszthesd magadban!

A tárgyakon és a helyszíneken képződő lenyomat lehet szándékos vagy véletlenszerű. Ugyanakkor a tapintás érzéke révén tudatosan ismerhetjük meg az adott tárggyal kapcsolatos történéseket és a tulajdonosának vagy használójának jellemvonásait.

Gyakorlatok

1. A kéz aktiválása: A serkentés leggyorsabb módszere az, ha egyszerűen fürgén összedörzsöljük a két tenyerünket mintegy 15-30 másodpercig. Az ujjvégeknél található csakrákat pedig úgy lehet élénkíteni, ha összeérintjük és összedörzsöljük őket. Ezt körülbelül fél vagy egy percig érdemes folytatni. /Azzal, hogy a két tenyerünket folyamatosan egymáshoz közelítjük, majd széthúzzuk, serkentjük a rajtuk lévő csakrák működését.

2. Fokozása a kéz érzékenységének: Ezért ha csupán az ujjvégeket masszírozzuk, és azoknak szentelünk figyelmet, az egész test jelentősebb energiamintáit is stimulálni tudjuk. Rendszeresen masszírozd a kezedet.

3. Amikor legközelebb levelet kapsz, ne nézd meg kitől jött. Felbontás előtt lélegezz mélyeket, és lazíts. Gyors tempóban dörzsölje össze két tenyeredet, fokozva az érzékenységet. Hunyd le a szemedet, és tartsd a levelet a két tenyered között, vagy emeld a homlokodhoz. Azután tegyél föl egyszerű kérdéseket pl: milyen a levélíró hangulata, jó vagy rossz hír-e, milyenek az érzelmek, miről szól, stb. Utána jöhet az ellenőrzés. Ugyanazt megteheted egy ajándékkal, kapott holmival is.

4. Tedd próbára magad, ha megcsörren a telefon. Lazíts, lélegezz. Tedd a kezedet a telefonra és hagyd csörögni a készüléket még egy-kettőt. Közben jöhetnek a kérdések: pl: férfi vagy nő, ismerős vagy idegen, mit akar, stb.

5. Előfordul, hogy vagyunk egy helyen, és az ugrik be „már jártam itt". Lehet csupán deja vu, vagy más becsapós vagy valós dolog áll a háttérben. Az a lényeg ilyenkor, hogy minél többet derítsünk ki az adott helyről. Relaxálj, add át magad az érzéseknek. Ne aggódj, ha képek úsznak be. Tégy fel egyszerű kérdéseket, pl: Kik éltek itt, hogyan életek, hogyan érzem magamat, meleget vagy hűvöset érzem, stb. Vizsgálja meg mind az öt érzéket, és határozza meg, milyen érzelmi válaszreakciót vált ki belőled a hely.

Négy benyomás keletkezik az érzékeléskor:

1. Fizikai: Testünkben vagy a tárgyakban érezhetünk bizsergést, elnehezülést, hőm. változást
2. Érzelmi: különböző érzelmek
3. Látáson alapuló: látomások, jelképek, önálló képek, jelenetek
4. Halláson alapuló: különböző hangok, szavak, kifejezések, fülcsengés, zúgás, mondatok.
Ritkán, de előfordulnak az ízek is.

A pszichometria arra is jól alkalmazható, hogy meghatározzuk a test és a körülötte levő energiamezőt, gyengéit, erősségeit. A tenyerében található kisebb csakrapontoknak köszönhetően a kéz egyszerre képes érzékelni és kibocsátani magából finomfizikai energiát. Így a képességeink nem csak arra alkalmasak, hogy felmérjük a testben áramló energiákat, hanem energiát is küldhetünk a különféle testrészekbe, vagyis mondhatni gyógyíthatunk.

Íme, hozzá a gyakorlat:

1. Összpontosítás és lazítás.
2. 15-20 másodpercig gyors tempóban dörzsöld össze a kezeidet, hogy serkentsd a csakrák működését.
3. Kezdd a pásztázást a klienssel szemben. Tartsd oda a kezedet a feje teteje fölé kb. 10-15 centire. Lassan húzd végig a kezedet a vizsgált személy teste fölött.
4. Figyelj a tapasztalásokra, képekre és benyomásokra.
5. Most a hátát is pásztázd végig
6. Ellenőrzés képen térj vissza oda a pontokra, ahol valami szokatlant éreztél
7. Kérj megerősítést. Minden érzékelés után lehetőleg kérjünk visszaigazolást.

Meleg vagy forró pontok: Gyulladásos vagy túl aktív terültekre utal. Lehet betegség, probléma, érzelmi vagy mentális feszültség. Ha ezek a pontok melegek, akkor a nehézségek általában súlyosabbak, ha hűvösek, akkor vértolulásról lehet szó.

Tömörség vagy sűrűség érzete: Azaz adott szerv normális működésének akadályoztatására vagy elzáródására utalhat. Azt is jelentheti, hogy a kliens nem fordít elengedő figyelmet életében arra a területre, amelyet a szerv jelképez.

Hűvös vagy hidegpontok: Könnyen utalhat valamilyen akadályra az azon területen található nagyobb szervek vagy a hozzájuk társított testi funkciók energiaellátásában vagy működésében. Jelezhet rossz vérkeringést és a lendületesség hiányát a kliens életének valamely területén.

Továbbá érdemes minden érzékelt szerv vagy testrész után nézni, hogy lelki síkon mit jelentenek. (pl: vese-kapcsolatok, gyomor-befogadás).

Forrás: Érints és láss! - Ted Andrews

 

lelkipatika gyakorlat
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL