Szabó Anna
A legújabb kutatások azt is kimutatták, hogy az alvás során a mesterséges fény (telefon, tablet) csökkenti a termékenységet. Egyre több embernél fordulnak elő alvási nehézségek, márpedig alváshiány esetén sokkal nehezebb a koncentráció, és az új információkat is nehezebb befogadni. Ezen segíthetünk, ha lefekvés előtt kamillateát, dióféléket, mézet vagy kivit fogyasztunk. Kerüljük lefekvés előtt a zsíros és fűszeres ételeket, a csokoládét, a kávét és a feketeteát. Ám ezektől eltekintve, a jellemünk és a viselkedésünk is befolyásolja azt, hogy milyen alvók vagyunk…
A léteznek az úgynevezett éjszakai baglyok és hajnali pacsirták. A legérdekesebb az, hogy ezek a jelzők nemcsak azt határozzák meg, hogy mikor vagyunk a legproduktívabbak, hanem az emberi természet, vagyis személyiségünk jellemzőit is.

Éjjeli bagoly kontra hajnali pacsirta
Ha éjjel 23 és 2 óra között alszol el, és reggel 9 óra előtt nem kelsz fel, az arra utal, hogy éjjeli bagoly vagy. Ez akkor is megerősítést nyer, ha könnyebben koncentrálsz délután 12 és 18 óra között, mint reggel. Amennyiben tehát éjszakai bagoly vagy, akkor rendkívül intelligens ember vagy, jó a humorérzéked, és nagyon szereted az újdonságokat. Emellett extravagáns, impulzív személyiség vagy, aki gyakran hallogatja a fontos döntéseket. A baglyok imádják a reggeli kávézást, melynek egyfajta szertartása van, és nélküle nem indulhat jól a nap. Néha meggondolatlanul cselekednek, például hajlamosak arra, hogy ész nélkül szórják a pénzt.

Az éjszakai bagoly nagyon kreatív, de az élete nem egyszerű. Ugyanis a világ felépítése, szervezése sokkal közelebb áll a hajnali pacsirtához. Reggel kezdődik az iskola, a munka, tehát érthető, hogy ilyenkor kell sokkal aktívabbnak lenni. Néhány éjszakai bagoly ingerlékeny és dühös reggelente, csak délután tud megfelelően koncentrálni. Emiatt léteznek olyan vállalatok is, amelyek rugalmasan kezelik a munkaidőt. Így a dolgozók sokkal produktívabbak és motiváltabbak. De ez nagyon ritka, a társadalom ugyanis reggeli orientáltságú.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan fejleszthetjük a mentális képességeinket, úgy, hogy közben jól is érezzük magunkat
Az elmúlt években egyre többen keresik azokat a szabadidős elfoglaltságokat, amelyek kikapcsolnak, miközben az agyat is mozgásban tartják...
KÖZÉRZETMire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
Nők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
KÖZÉRZETAz 5 legfontosabb dolog, amit az energiagyógyítás adhat számodra
Mit is értünk energiagyógyítás alatt? Hallottál már róla, de ha éppen erről beszél neked valaki, csak vakon bólogatsz, hiszen nem tud...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK