Szabó Anna
A legalapvetőbb immunerősító módszerekkel, mint a rendszeres táplálkozás, a folyadékbevitel, az otthoni mozgás, a pihenés és a kikapcsolódás most nemcsak a következő hetek vészelhetők át, hanem akár a tavaszi fáradtság is csökkenthető - tanácsolja a K&H gyógyvarázs program.
Immunrendszerünk erősítése a vírushelyzet miatt most fokozottan szükséges, miközben a tavaszi fáradtság is a nyakunkon van. „Bár a mindennapjainkban hatalmas a változás, az egészséges életmód a jelenlegi körülmények között is fenntartható, sőt most kiemelten fontos. A rendszeres táplálkozásnak, a folyadékbevitelnek, a fittségi állapotunk fenntartásának legalább akkora szerepe van az immunerősítésben, mint a szórakozásnak és a közösségi élményeknek. Lemondások helyett olyan egészségmegőrző rutint kell kialakítanunk, amiben ezek az összetevők otthonunkban is megvalósíthatók” – nyilatkozta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
A folyadékbevitel a legegyszerűbb, de mégis legfontosabb lépése az egészségtudatos életmódnak. Feszült állapotban sokszor elfelejtünk inni, ami dehidratáltsághoz, szédüléshez, fejfájáshoz is vezethet. Érdemes előre meghatározni a napi folyadékbevitelt víz, gyümölcslevek vagy tea formájában, a rendszeres pótlásról pedig akár a népszerű emlékeztető-mobilapplikációkat is segítségül hívhatjuk.
OLVASS TOVÁBB!
Vérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
KÖZÉRZETMi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
Mire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
KÖZÉRZETNők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK