Akármennyire is járatosak vagyunk a konyhában biztos sokszor előfordult már, hogy az ebédre készült pörkölt kicsit túl sokra, vagy túl hígra sikerült. A husikat már kiettük belőle, de az ízes pörkölt szaft a nyakunkon marad. Íme, egy pofonegyszerű egytálétel, ami nem csak finom, de igen laktató is.
Hozzávalók:
– Maradék pörkölt szaft
– Zöldségek vegyesen, azonos mennyiségben, és azonos méretre felvágva
– Kolbász karikák ízlés szerint
– Fokhagyma
– Zöldfűszerek: petrezselyemzöld, zeller, borsikafű, babérlevél
– Só, bors
Első lépésként válogassunk össze egy adagot a kedvenc zöldségeinkből, de vigyázzunk, hogy mindegyikből azonos mennyiséget mérjünk ki, ne nyomja el egyik zöldség a másikat. Én sárgarépát, fehérrépát, burgonyát, zellert és paszternákot használtam. Vágjuk a zöldségeket azonos méretű kockákra. Ezután csupán annyi a dolgunk, hogy a lábasban maradt pörkölt szaftba tegyük a felvágott zöldséget, a karikára vágott kolbászt, és puhára főzzük. Ízlés szerint ízesítsük különböző apróra vágott zöldfűszerekkel és fokhagymával. A sózással csak óvatosan, ne felejtsük el, hogy a pörkölt szaftnak is van már egy alap íze, csak kóstolás után sózzuk meg utólag az ételt, ha szükséges. Tejföllel díszítve tálaljuk.
Jó étvágyat!
OLVASS TOVÁBB!
Új korszak kezdődik a magyarországi otthonokban - Megnyitott a SharkNinja első hazai üzlete a Westendben
Okos megoldások, amelyek szebbé, tisztábbá és élvezetesebbé teszik a mindennapokat – a Shark és Ninja innovációi mostantól személye...
GASZTROHalloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
Mexikói babos rostélyos
A sertés hús a magyar konyha egyik alapdarabja. Rugaszkodj el a hétvégi pörköltes, rántott húsos menütől, és próbálj ki egy új ízv...
GASZTROKrumplis mexikói ízvilágú csirke
Használd ki te is az újburgonya-szezont! Ennél laktatóbb csirkés ételt ráadásul biztos nem találsz......
GASZTROBienvenidos a México - Avagy a legfantasztikusabb mexikói ételek
Mexikó kulináris világa igen híres tradicionális ételeiről. A mexikói ételek egyszerűek és egyben nagyszerűek is! Mi jut egyből esz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK