Szabó Anna
Virág Henrietta, a Lions Buildings International ügyvezető igazgatója összeszedte, hogy mire érdemes leginkább odafigyelni, mielőtt aláírjuk az adásvételi szerződést.
"Ha külsőre teljesen meg is vagyunk elégedve az ingatlan állapotával, nem tudhatjuk, hogy mi van a falakban. A vízvezetéket, villanyvezetéket és fűtésrendszert mindenképpen saját szakemberrel javasolt átvizsgáltatni, hogy a későbbiekben ne érjen minket meglepetés. Fontos tényező a birtokba adás időpontja is: nem szerencsés úgy ingatlant vásárolni, hogy az eladó még ott lakik" - mondta a szakember, aki szerint az is elengedhetetlen, hogy jogásszal konzultáljunk a vásárlás előtt.
"Fontos, hogy adásvétel előtt ingatlanjogásszal egyeztessünk, aki a friss tulajdoni lapból megállapítja, hogy lehetnek-e buktatói a vásárlásnak. Például lehet hitellel terhelt az ingatlan, akkor a szerződésben rögzíteni kell, hogy az eladó a foglalóból vagy az előlegből rendezi a bankkal az ingatlanterhet. Indokolt lehet, hogy az eladó és a vásárló együtt menjen be a bankba, hogy mindketten 'ugyanazt hallják'. Ezután a bank leveszi a jelzálogot, és gyakorlatilag tiszta ingatlant veszünk. Csak a levétel után javasolom a vételár maradékának kifizetését" - tanácsolta Virág Henrietta, a Lions Buildings International ügyvezető igazgatója.

A mai világban egyre fontosabb részletekbe menően megvizsgálni minden lehetőséget ingatlanvásárlás előtt. A szakember szerint ugyanis nem csak a fenti buktatók vehetnek ki milliókat a zsebünkből, hanem az is, ha nem a lehető legalacsonyabb áron vásároljuk meg álmaink otthonát.
"A lakásvásárlás előtt állóknak javaslom, hogy elsőként nézzék meg a piacot, tájékozódjanak az internetes hirdetőoldalakon, majd ha túl magasnak találják az árakat, forduljanak egy hozzánk hasonló közvetítőhöz, aki banki kapcsolatainak segítségével, jóval piaci ár alatt kínálja az ingatlanokat. Óriási különbség lehet a két ár között, 12 éves szakmai tapasztalatom alapján bátran kijelenthetem, hogy a legtöbb esetben egy autó árát is meg tudjuk spórolni a családoknak" - tette hozzá Virág Henrietta.
OLVASS TOVÁBB!
Modern redőnyvezérlés - Gondoskodj a privát szférádról a saját otthonodban
Az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint a legújabb Sinum rendszerünk, a redőnyök vezérlése rendkívül egyszerű....
FÉSZEKMikor lehet jó megoldás a fényzáró roló tetőablakra?
A nyári kánikulában mindenki igyekszik olyan körülményeket teremteni saját otthonában, melyekkel könnyebben átvészelhetők a forró na...
FÉSZEKVilágításvezérlés - A modern fénytechnológia ereje
A világítás szerepe az életünkben messze túlmutat a puszta funkcionalitáson....
6 lakberendezési trend, amit idén érdemes kipróbálni
Lakásfelújítás során könnyű úgy követni a divatot, hogy aztán néhány év múlva újra költenünk kell majd ugyanarra a helyiségre. ...
FÉSZEKHatékony irodaköltöztetés - Mire érdemes figyelni?
Az irodaköltöztetés mindig nagy kihívást jelent. Amikor egy cég úgy dönt, hogy új helyre költözik, hamar érzékelheti a folyamat öss...
FÉSZEKHogyan alakult át a modern otthon védelmi rendszere?
Ahogyan otthonunkba érünk, alapvető szükségletünk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Manapság egyre fontosabb, hogy megvédjük laká...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK