Szabó Anna
Központi kérdés: az ágy
A feng shui szerint a hálószobánk ráadásul nem is csak a pihenésünkért felel, hanem a szerelmi életünkért is, hiszen általában ez az a terület, ahol az intim pillanatokat átéljük. Hogyan is lehetne mindegy az elrendezése? A nyugodt pihenéshez egy jó matrac is sokat hozzátehet, de a magánéletünkhöz ez sajnos még nem elég.
Az ágy általában elég nagy helyet foglal a hálószobában, ezért legtöbben azt tartják szem előtt, hogy minél kevésbé uralja le a teret. Ennek sokszor az a vége, hogy egyszerűen betolják egy sarokba, azonban nem biztos, hogy ez a legjobb taktika.
A feng shui irányelvei szerint nem mindegy, milyen égtáj felé néz az ágy. Ha a pihentető alvás a cél, és közben a szerelmi életétünket is szeretnénk biztonságban tudni, fejjel nyugat felé érdemes fordítani az ágyat. Ha csak a nagyon mély alvás szempont, akkor az észak-nyugati irány ideális. A keleti, délkeleti pozíciók a megújulásért, produktivitásért, kreativitásért felelősek.
Az ágyon kívül azonban a kiegészítők is fontosak: az éjjeliszekrények és a rajtuk lévő állandó tárgyak egyformák legyenek mindkét oldalon a teljes harmónia érdekében.
Természetesen az ágy minősége kulcskérdés. Ahogy említettük, a matracot érdemes körültekintően kiválasztani, mert elsősorban ez gondoskodik arról, hogy alvás közben megfelelő alátámasztást kapjunk, így kényelmesen feküdhessünk. Nem szabad azonban az ágykeret, ágyrács kérdését sem elhanyagolni: legyen stabil, nem lehet nyugodtan pihenni, ha nyeklik-nyaklik, nyikorog.
Egy jó minőségű ágykeret, méretben hozzá passzoló, szintén minőségi matraccal már félsiker az alvás szempontjából. Ha emellett még az elrendezésre is figyelünk, biztosan nem lesz probléma a megfelelő pihenéssel!
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan alakítsd át a fürdőszobát biztonságos térré?
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a fürdőszoba akár veszélyes is lehet?...
FÉSZEKTartós padlóburkolat titka: az aljzatkiegyenlítés
Gondoltál már arra, hogy miért fontos a padlóburkolat alatti réteg megfelelő előkészítése? Ha nem tökéletes az aljzat, könnyen előf...
FÉSZEKMiért érdemes akkumulátoros szegélynyírót választanod a kertápoláshoz?
A kertápolás örömről és kihívásokról szól egyaránt....
A modern környezetbarát megoldások - A WPC burkolatok előnyei
A természet közelsége, valamint az otthoni pihenőhelyek harmonikus kialakítása sokunk számára lényeges szempont....
FÉSZEKSegítség, a gyerekeim nem költöznek el
Amikor a gyerekek kiviszik az utolsó dobozt a házból, megszakad a szívünk. De egyszer eljön ennek is az ideje. De mi van akkor, ha egyálta...
FÉSZEKA biztonság és a magánszféra kerítései - Modern megoldások otthonában
Az otthon az a hely, ahol a saját világunkat megteremtjük, védve a külvilág zajától. Ez az érzés azonban nemcsak a négy fal között ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK