Kildare-i Szent Brigitta
Kildarei Szent Brigitta egy kora középkori ír apáca, Írország védőszentje. Úgy tartják, hogy eredetileg ő volt a kelta Brigid, a fény, a tűz, a termékenység és a jóslás istennője, akit február 1 és 2 között, Imbolc napján ünnepeltek.
Kildarei Szent Brigitta a legenda szerint rendkívül szép nő volt, aki egy betegségben kérte Istent gyógyulásáért. Az ima meghallgatásra talált, Brigitta pedig örök szüzességet fogadott, és elvonulva a vadonba egy tölgyfa alatt cellát épített, és oda költözött, amiből később állítólag a kolostora lett. Az ő ünnepnapja is február elseje.
A 2022.02.02 egy különleges nap, hiszen benne rejlik a 222-es angyali szám is. A 2-es szám a kapcsolatokra, az egységre, a harmóniára, az egyensúlyra utal. A 222 azt üzeni: jó úton jársz. Ráadásul épp Imbolc időszakában megnyílt egy teremtőkapu is, amin keresztül árad a szeretet és a teremtő erő. Innentől kezdve szinte semmi sem lehetetlen a számodra. Amiért teszel, az meg is valósul, azt sikerre fogod vinni.
Imádkozz, meditálj, végezz rituálét, ha úgy tetszik. Vagy csak mondd ki hangosan, mire vágysz. Ez a teremtőkapu 2022. 02.22-ig lesz nyitva, addig bőven van időd kihasználni a tiszta energiát, amivel megteremtheted a vágyaidat.
OLVASS TOVÁBB!
A héten gyanú ébredhet benned, hogy átok ül rajtad. – Cigánykártya üzenet
A következő napokban erőteljesen élni fogsz annak a gyanújával, hogy talán átok ül rajtad....
EZOTÉRIAMilyen arcot fedezel fel először a képen? - Feltárja a jelenlegi élethelyzetedet
A személyiség tesztek mindig szórakoztatóak, de néha meglepő eredménnyel szolgálnak. Nézd meg alaposan az alábbi képet. Milyen arcot l...
EZOTÉRIAÍzisz szerelem istennő megsúgja, mit kell tenned a szerelmi életedben!
Ízisz anyaistennő az ókori egyiptomi vallás szépség és szerelem istennője, a varázslás, a termékenység, a nőiesség és a hűség sz...
Nagyszájú, szűkszavú? Mindig vidám vagy pesszimista? - Képes önismereti teszt
Elég, ha ránézel a szádra, a formája, mérete elárulja, hogy milyen ember is vagy igazából. A bőröd színe is befolyásolja a szád for...
EZOTÉRIAFordul a kocka az életedben! - Sámánok üzenete
Azt hitted, hogy idén már nem történik veled semmi említésre méltó? Akkor tévedtél!...
EZOTÉRIAEgy nap legalább 1 embert tégy boldoggá, mert ez a te örömöd kulcsa! - Egy bölcs szellem üzenete
Bizonyára több ember is belefér a szívedbe. Lehet, hogy sokakat tudsz szeretni. De mint tudod, a szeretet nem egyforma, mindig más minőség...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK