Szabó Anna
Noricumi Szent Szeverin
Szent Szeverin (kb. 410 – 482. január 8.) valószínűleg egy előkelő származású római volt, Észak-Afrikából, vagy Kis-Ázsiából származott, aki kolostort alapított. A lelkipásztorkodás és beteggyógyítás mellett különösen odafigyelt foglyok és a szegények ellátására. Feladatai megvalósításában hű segítőként álltak mellette a szerzetesek. A politikai problémákban és háborús időszakokban gyakran teremtett békét.
Azt üzeni neked, hogy ne aggódj, már úton van feléd az, aki segíthet rajtad. Az égiek már elküldték és hamarosan megérkezik.
Ez a személy lehet egy idegen, egy ismerős, akárki. Még akár hozzád közel álló személy is, csak még nem tudja, hogy ő lesz az, aki segít neked.
Pedig nemsokára találkozol azzal, aki megoldja a gondjaidat, aki egy csapásra helyrehoz mindent vagy megmutatja, megmondja neked, mit kell tenned.
Amennyiben lelki problémád van, abban is tud majd segíteni. Éppen ezért már csak annyi a dolgod, hogy türelmesen vársz és hiszel. Légy nyitott és befogadó, hiszen akárhonnan érkezhet a segítség.
De tudd: az égiek nem hagynak cserben és gondoskodnak rólad. Úton van a segítség.
OLVASS TOVÁBB!
A varázslatos Húsvéti Tojások őrült tavaszi jóslata - Válassz egyet!
Mit nekünk Tarot, a cigánykártya vagy a kristálygömb, mikor lehet tojásokból is jósolni! A húsvéti ünnep közeledtével előugrottak a...
EZOTÉRIAA húsvét a csodák időszaka, és ezt hamarosan megtapasztalhatod! - Atlantisz bölcseinek üzenete
Az idei húsvéti időszakban megtapasztalhatod a csodákat, ha elég nyitott vagy!...
EZOTÉRIAFordul a kocka az életedben! - Sámánok üzenete
Azt hitted, hogy idén már nem történik veled semmi említésre méltó? Akkor tévedtél!...
Figyelmeztetés a hétre: valaki a szemedbe fog hazudni! – Cigánykártya üzenete
Légy óvatos, mert valaki hazudni fog neked a héten és talán meg is próbál komolyan átverni....
EZOTÉRIAÓriási hibát követsz el! - Egy bölcs szellem üzenete
Talán fel sem tűnik neked, pedig éppen óriási hibát követsz el!...
EZOTÉRIAMit látsz meg elsőként a képen? - Elárulja, milyen szerelmi kapcsolatra vágysz a szíved mélyén
A szerelem az életünk bármely pillanatában megjelenhet. Szembe jöhet velünk bármelyik utcasarkon, boltban, vagy akár egy rég nem látott...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK