Szabó Anna
Mária Magdolna
Egyik evangélium sem mondja ki egyértelműen, de úgy tartják, hogy Mária Magdolna prostituált és bűnös volt. Csakhogy ő sosem törődött a nőgyűlölőkkel és a negatív kritikákkal. Mindenkinek megbocsátott, még magának is. Nagy szerep jutott neki Jézus életében, hiszen megmosta a lábát, ott volt a halálnál és a feltámadásánál is. Kiváltságos volt. Egyesek szerint később Jézus felesége lett és családot alapítottak.
De amit üzenni szeretne neked az az: bocsáss meg. Magadnak és másoknak is. Ez persze nem mindig könnyű, de ez a helyes. Így segíthetsz magadon és másokon. Nem érdemes haragot, mérget, dühöt táplálni a szívedben. Engedd el, különben megmérgezi a testedet és a lelkedet. Ha meg tudsz bocsátani, akkor az életed könnyebb lesz és rálelhetsz a sikerre és a boldogságra. Amíg nem teszed, mindenütt nehézségbe fogsz ütközni. Kezdd el mielőbb gyakorolni a megbocsátást! Légy megértő magaddal és a környezeteddel szemben is. Mind emberek vagyunk és vétkezni emberi dolog.
OLVASS TOVÁBB!
Szerencsét hozó jelképek, amelyek évszázadok óta velünk élnek
Egy patkó az ajtó fölött, piros szalag a csuklón, négylevelű lóhere a pénztárcában. Ezek a tárgyak nem oldanak meg helyettünk semmit...
EZOTÉRIALegkésőbb húsvétig kérj bocsánatot! - Felemelkedett mesterek üzenete
Kérj bocsánatot attól, akit megbántottál, akinek ártottál és megbocsátásra lelsz! húsvét idején könnyebben megbocsátanak az embere...
EZOTÉRIAA varázslatos Húsvéti Tojások őrült tavaszi jóslata - Válassz egyet!
Mit nekünk Tarot, a cigánykártya vagy a kristálygömb, mikor lehet tojásokból is jósolni! A húsvéti ünnep közeledtével előugrottak a...
A húsvét a csodák időszaka, és ezt hamarosan megtapasztalhatod! - Atlantisz bölcseinek üzenete
Az idei húsvéti időszakban megtapasztalhatod a csodákat, ha elég nyitott vagy!...
EZOTÉRIAFordul a kocka az életedben! - Sámánok üzenete
Azt hitted, hogy idén már nem történik veled semmi említésre méltó? Akkor tévedtél!...
EZOTÉRIAFigyelmeztetés a hétre: valaki a szemedbe fog hazudni! – Cigánykártya üzenete
Légy óvatos, mert valaki hazudni fog neked a héten és talán meg is próbál komolyan átverni....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK