UTAZÁS

A csomagolás trükkjei

Szerző:
Szabó Anna
Nem hiszem, hogy különösebb titok lenne a csomagolásban, azt hiszem, az a lényeg, hogy ne akarjunk túl sok mindent magunkkal vinni. Ha nem a világ végére mész, ha valamire mégis szükséged lenne, meg tudod vásárolni.

Megpróbálom előre kitalálni, melyik nap mit fogok viselni. Otthon még fel is próbálom a cuccokat – na persze, ha hagytam rá elég időt. Aztán a kupacból megpróbálok kihagyni pár dolgot. Mert a kupac mindig túl nagy. Tényleg szükségem van három nadrágra? Nem inkább azt az egyet kellene elpakolni, amit három, különféle blúzzal is föl tudok venni? Egy kis mosószert csomagolni mindig jó ötlet, így nem kell minden napra tiszta holmi.

Trükkök, ötletek

A kézicsomagomban mindig van egy indiai kendő – bármire jó, lehet sál, szoknya, törölköző… és persze ott vannak a fontos holmik, amikre akkor is szükségem van, ha minden más Moszkvába érkezik, a fogkefe-fogkrém, a kedvenc arckrémem.
Jó trükk, ha a ruháidat nem összehajtogatva, mintha szekrénybe raknád el, hanem szorosan fölcsavarva csomagolod el. Így ha nincs is lehetőség kivasalni őket, elég a fürdőszobába beakasztani, megereszteni a forró zuhanyt húsz percre, és a gőz kisimítja a ráncokat.

Ha bármi olyat raksz a bőröndbe, ami kifolyhat, ki is fog folyni. A toalettszereket, ezért mindig úgy csomagold be, hogy ne áztathassa el a ruháidat. A cipők kerüljenek tokba, vagy legalább nylonzacskóba.

A legfontosabb: az irataid, jegyeid, kulcsaid mindig legyenek kéznél. A többit bármikor pótolhatod. Talán még szép emlék is lesz a római szandál – mert nem vittél papucsot.
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL