{KEPGALERIA}
Lucy Lawless – Xéna
Nem lövök nagy bakot azzal, ha azt mondom, jó sok nőnek volt a példaképe és az uraknak a képzeletbeli szeretője. Imádtuk az új-zélandi színésznőt, aki ma 49 éves. Bár kezdetben operaénekesnek készült, szerencsére átpártolt a színészkedésre, így olyan nagyszerű sorozatban láthattuk főszereplőként, mint a Xéna, a harcos hercegnő. 1988-ban barátjával összeházasodott Garth Lawless-szel, majd Új-Zélandra költöztek, ahol első lánya Daisy született. Majd anya 1989-ben bezsebelte az Új-Zéland legszebb asszonya versenyért járó díjat és csak ezután jött a színésznői karrier. A Xéna világhírt hozott neki és utána is folyamatosan foglalkoztatták.
Beugrott két rész erejéig az X-aktákba, a Pókember c. filmbe, a Tarzan sorozatba meg a Boogeyman amerikai horrorfilmbe. 2005-től a Csillagközi romboló c. sci-fi sorozatban volt főszereplő. Továbbá megfordult a CSI: Miami helyszínelőkben és a Két pasi meg egy kicsiben is és visszatérő szerepe volt a Városfejlesztési osztályban.
Ám a következő nagy durranása az a Spartacus c. sorozat volt, ahol főszereplő volt az első két évadban. Imádni valóan alakította a gonosz, törtető, szexi nimfomán római úrnő, Lucretia szerepét.
Legutóbb pedig a Salem c. amerikai boszorkány sorozatban tért vissza, mint a leghatalmasabb és igencsak gonosz boszorkány szerepében. Hiába, valakinek jól áll a gonoszság…
Jelenlegi férje a Herkules és a Xéna egykori producere, Rob Tapert, akivel két közös gyermekük van.
Nem mellesleg, lelkes környezetvédő. Greenpeace aktivistaként írt levelet 2012-ben az unokáinak, melyben kinyilvánítja környezetvédelmi elkötelezettségét.
OLVASS TOVÁBB!
Sárkányszív - A lovasszínház varázsa és a történelem csodája
Ha mindig is vonzották a középkor legendái, a hősies királyok történetei és a látványos lovagi tornák, akkor a Sárkányszív című ...
SZÓRAKOZÁSMiért szeretünk ennyire nosztalgiázni? – A retró kultúra hatása ránk
A nosztalgia az egyik legerősebb érzelmi élmény, amely képes visszarepíteni minket a múltba, felidézve régi emlékeket, érzéseket és ...
SZÓRAKOZÁSLEGO Valentin napra vagy nőnapra? Ez a tuti meglepetés!
A felnőttek körében egyre népszerűbb hobbi lett a LEGO, amely nem csupán az alkotásról, hanem az összpontosításról és a szellemi kih...
Így lehet maximális a nemzetközi költöztetés minősége
Nőként nem számít olyan könnyű feladatnak a költözés, mert a bevásárlást leszámítva nem a nehéz tárgyak cipelésére vagyunk bere...
SZÓRAKOZÁSÉrkezik a Temu konkurens Amerikában, itt az Amazon Haul
Minden 20 dollár alatt lesz....
SZÓRAKOZÁSNilu27: Az új csillag a hiperautók világában
Egy új játékos lépett a hiperautók exkluzív piacára, és lenyűgöző debütálásával minden szem rá szegeződik. A Nilu27 nem csupán ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK