Zen buddhista szerzetes lévén számtalan emberrel beszéltem már a problémáikról. Végtelenül sokféle alakot öltenek ezek a gondok, de ha osztályoznom kellene őket, a legtöbbjük valamilyen szorongás, aggodalom, kétség alakjában jelentkezik. Figyelmesen hallgatva a különféle bajokat, a következőt vettem észre: szinte nincs olyan probléma, amely mögött ne valamilyen téves észlelés, hibás feltevés, helytelen benyomás vagy képzelt félelem rejlene. Merem állítani, ezek a félelmek nélkülöznek bármiféle valóságalapot. „Hogyan tekintheted ilyen jelentéktelennek a problémám – kérte számon egyszer tőlem valaki –, amikor nem neked kell megküzdened vele?” Vagy: „Annyit idegeskedem, hogy már enni sem tudok!” Kicsit hasonló ez az állapot ahhoz, amire a japán szólás utal: szellemet lát a mezőn, ahol száraz japánfű hajladoz. Más szóval, nincs értelme szellemektől félni, hiszen csak fonnyadt indák azok. Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyek gúzsba kötnek bennünket és lehúzzák a szellemünket. Nézzük tárgyilagosan: legtöbbször árnyaktól rettegünk. A zenben a gyakorláshoz tartozik, hogy megismerjük a _zengó_nak nevezett szólásokat, közmondásokat. Az anekdotákból, régi iratokból származó zengók segítenek megérteni a zen bölcsességét és gyakorlatát.