Szabó Anna
Egyik legrégebbi ünnepünk eredetileg augusztus 15-re – István király törvénykezési napjának és egyben halálának évfordulójára – esett. Aztán Szent László királyunk úgy döntött, ünneplejük inkább ezt a jeles alkalmat államalapítónk szentté avatásán… Fordulatokban gazdag történelmünkben azonban voltak államalapító ünnep nélküli évtizedek, amiket talán jobb lenne elfelejteni. 1991. óta ismét igazán méltó megemlékezéseket tarthatunk, sőt talán nincs is olyan pont az országban, ahol elfeledkeznének e jeles napról. Választásod megkönnyítendő összeszedtük a mi kedvenceinket.
{KEPGALERIA}
Hűsítő programok a Skanzenben
Augusztus 17-20.
Szentendre
A nyár utolsó napjaiban könnyed kikapcsolódásra csábítja a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a melegben felüdülni vágyókat. Az állami ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégén (augusztus 17-20.) hűsítő programokkal készülnek a szentendrei Skanzenben, így az éltető víz kerül a négynapos rendezvény középpontjába, ahol szappanbuborékfújó-versennyel, víz sommelier-vel és vizes kísérletekkel várják a családokat. A víz az élet egyik alapvető feltétele, a tisztálkodás eszköze, ugyanakkor régen a betegségre, vagy a rontás levételére is használták, tisztító szereppel ruházták fel. Országszerte általánosságban tartották a szombathoz kapcsolódó „mosónapot”, amely az Úrnapjára, a vasárnapra való felkészülés részeként volt ismeretes. Az augusztus 20-hoz kapcsolódó hosszú hétvégén a vizes tevékenységekbe nyernek bepillantást a szentendrei Skanzenbe látogatók, akik meggyőződnek arról, hogy a mosás régen milyen összetett és időigényes tevékenységnek számított. A háziasszonyok a szappannak való zsírt és hájat egy évig gyűjtögették, a mosásra pedig egy egész napot rászántak. Teknőkben, szappanos vízben áztatták a ruhákat órákon keresztül, amennyiben fehéríteni és fertőtleníteni is szerették volna az anyagot, úgy a lúg főzése is hozzátartozott a tevékenységhez. Fény derül arra, pontosan hogyan használták a mángorlót, lapickát -amely szerelmi ajándékként is szolgált- és, hogy a mosáshoz használt lúgot régen hamuból nyerték az asszonyok. A múzeumban ezek a munkafolyamatok kelnek életre, sőt az érdeklődők választ kapnak arra, hogyan is tudják száműzni a modern háztartásokból a mosóporokat, vegyszereket és a helyben készült, levendulával dúsított szappanokból haza is vihetnek.
OLVASS TOVÁBB!
Miért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
SZÓRAKOZÁSHogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
A virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
SZÓRAKOZÁSHa igazán romantikus szilveszterre vágysz…
A december végi időszak mindig magában hordoz egyfajta varázslatos hangulatot, amit érdemes kihasználni, ha szeretnétek a párotokkal fele...
SZÓRAKOZÁSCéges ajándéktárgyak - A sikeres márkaépítés kulcsa
A céges ajándéktárgyak helyzete jelentősen megváltozott az idők során. Ma már túl vagyunk azon az időszakon, amikor ezek csupán egysz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK