Szabó Anna
Egyik legrégebbi ünnepünk eredetileg augusztus 15-re – István király törvénykezési napjának és egyben halálának évfordulójára – esett. Aztán Szent László királyunk úgy döntött, ünneplejük inkább ezt a jeles alkalmat államalapítónk szentté avatásán… Fordulatokban gazdag történelmünkben azonban voltak államalapító ünnep nélküli évtizedek, amiket talán jobb lenne elfelejteni. 1991. óta ismét igazán méltó megemlékezéseket tarthatunk, sőt talán nincs is olyan pont az országban, ahol elfeledkeznének e jeles napról. Választásod megkönnyítendő összeszedtük a mi kedvenceinket.
{KEPGALERIA}
Mesterségek Ünnepe
Augusztus 17-20.
Budapest, Budai Vár
Hagyományok és újdonságok. Ez lehetne röviden a mottója annak a négy napnak, amely szokás szerint az augusztus 20-i ünnepet megelőző hétvégén kezdődik, és évről évre óriási népszerűségnek örvend. A Budavári Palota körül immár 27. alkalommal kerül megrendezésre a nyár kedvenc családi fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe.
A népi gasztronómia és a kézműves élelmiszer-készítés nem áll messze egymástól, így idén a fesztiválon kiemelt figyelmet kapnak a gasztro-kiállítók is, a Kézműves Étkek Udvarában sajt, kenyér, kolbász, bor, pálinka, mézeskalács egyaránt akad majd. Kicsik és nagyok boldog mosollyal ismerkednek kultúránk kincseivel ilyenkor, és a szép emlékek, a hazavitt vásárfiák a következő alkalomig őrzik ezt az önfeledt pillanatot. Idén immár 27. alkalommal népesül be a Budai Vár, augusztus 17-e és augusztus 20-a között, hogy a közel 800 résztvevő mester portékáival elkápráztassa a látogatókat.
OLVASS TOVÁBB!
Rubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
SZÓRAKOZÁSLányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
Biztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
SZÓRAKOZÁSPS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK