Szabó Anna
Ráadásul biztos lehetsz benne, hogy míg a jelenlegi hírességekre egy-két év után már alig fognak emlékezni, ők nemcsak emlékképként tűnnek majd fel, hanem mindig hallatnak magukról. Remélhetőleg, nem csak szarkaságuk miatt, mint sorunkban az első hölgyről.
1. Winona Ryder

Sajnos, a 2001-ben elkövetett bolti lopásos incindensre már többen emlékeznek, mint filmben nyújtott alakításaira. Azonban a kilencvenes évek igazi üstököse volt, az egyik legnagyobb ígéret… Ráadásul nem a beváltatlan fajtából. Első filmjét 1986-ban, alig 15 éves készítette, kétszer jelölték Oscar-díjra két klasszikusban nyújtott alakításáért – a Kisasszonyok és az Az ártatlanság kora című filmekben.
2. Chloe Sevigny

A kilencvenes évek közepén debütált a Kölykök című filmben, rá négy évre már Oscar-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában. Eklektikus stílusára már tinikorában felfigyeltek, sőt Marc Jacobs is méltatta egyediségét.
3. Cindy Crawford

A másik véglet a sorban Cindy Craword. Az örök szupermodell, számos klip és magazin főszereplője. Divatkampányokban a mai napig láthatod, és minden nőnek példaértékű, miként lehet méltósággal szépen viselni az első ráncokat annak ellenére, hogy valaki a szépségiparban nőtt fel, és futott be karriert.
4. Alicia Silverstone

Ki ne emlékezne a Spinédzserek szőszijére, a kilencvenes évek klasszikus tinivígjátékára? Silverstone kisasszony azonban nem nagyon vitte túlzásba a munkát, manapság alig hallani róla, annak ellenére, hogy olykor azért kisebb-nagyobb szerepekben feltűnik. Mondhatjuk, visszavonultan él.
5. Kate Moss

A másik szupermodell, aki viszont töretlenül építgeti karrierjét a szépségiparban zűrös magánélete ellenére. Pedig, ha jobban belegondolunk, ő már a nyolcvanas években kezdte…
6. Gwen Stefani

Annak idején felrázta a popvilágot, mint a No Doubt frontembere. Ki ne emlékezne többek között a „Just A Girl” című slágerére, mely a szorongó tinilányok himnuszává vált anno.
7. Gwyneth Paltrow

Karrierje hihetetlenül fényesen indult: alig hétévnyi forgatás után Oscarral jutalmazták a Szerelmes Shakespeare-ben nyújtott alakításáért. Annak ellenére lett Hollywood kedvence, hogy sokáig befolyásos apukájának tulajdonították legtöbb sikerét. Brad Pitt exmenyasszonya mára divatikon anyukává avanzsált, aki ritkán filmez, de folyamatosan valamelyik márka arcaként köszön vissza ránk.
OLVASS TOVÁBB!
Téltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
Karácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
SZÓRAKOZÁSMesés advent a Pólusban - Lépj be Elfie karácsonyi birodalmába
Idén decemberben a Pólus bevásárlóközpont teljesen átváltozik: az adventi időszak alatt a hétköznapi vásárlás is igazi mesebeli él...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi varázslat a Camponában – Találkozz te is a Mikulással!
Decemberben ismét mesebirodalommá változik a Campona, ahol minden a karácsonyi varázslatról szól!...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK