Szabó Anna
Ismét Budapestre érkezik a Kapcsolatteremtő gyógyítás című könyv szerzője, dr. Eric Pearl, akinek egyedülálló módszerét orvosok, pszichiáterek alkalmazzák, hihetetlen sikerrel a legsúlyosabb betegségek esetében is. Ennek a módszernek segítségségével újrateremthetjük a kapcsolatot legbelsőbb önmagunkkal, sőt az egész univerzummal is.
„Ezek a szemináriumok nagyobb gyógyító hatalmat
adnak a kezedbe,
mint amiről valaha is olvastál vagy álmodtál!”
Most novemberben ismét lehetőség nyílik rá, hogy bárki felfedezze saját gyógyító képességét, illetve meghallgassa ezt a fantasztikus élettörténetet, magától a szerzőtől. Ebben az évben Eric azt tűzte ki célul, hogy a Föld minden zugába eljuttatja a Gyógyítás fényét, hogy mindenki, aki kapcsolatba kerül vele, felhasználhassa ezt a frekvenciát. A módszer lényege, hogy semmi sem kell hozzá, hogy birtokába kerüljünk a képességnek, csupán hinnünk kell benne.
A tavalyi program sok szempontból kiegészült, sok újdonságot tartogat a saját energiával gyógyítani kívánók számára, de ezek között is a legkiemelkedőbb újdonság, a Kapcsolatteremtő Jóga, mely teljesen ismeretlen formája a népszerű sportnak. A Kapcsolatteremtő Jóga célja, hogy egyesítse a hétköznapi jógagyakorlatokat és a Kapcsolatteremtő Gyógyítást, erőteljes új módszert teremtve ezzel a test, az elme és a lélek egyensúlyba hozásához. Az energia, a fény és az információ nagy erejű új frekvenciáit használja, hogy egyensúlyba hozza az ember egész lényét. Lehetővé teszi, hogy művelői továbbfejlesszék jógatudásukat, miközben új fizikai képességeket és egy mélyebb spirituális kapcsolódást fedezhetnek fel vele. Ez a koncentráció, a meditáció és a testi jóllét egyedülálló és átváltoztató erejű eszköze. Az új frekvenciák fókuszált és közvetlen módon érnek el az emberekhez. Ennek eszközével közvetlenül hangolódhatunk rá az univerzális egységre, és a jóga új dimenzióját fedezhetjük fel.
Amikor a Kapcsolatteremtő Gyógyítást valaki beépíti jógagyakorlataiba, rezgései olyan frekvenciára emelkednek, amely sejtszintű átalakulást jelent, és segíthet megváltoztatni testalkatát, izmait, szerveit, akár DNS-ét is.
A Kapcsolatteremtő Jóga előnye többek között, hogy képessé teszi művelőjét arra, hogy az érzékek új eszköztárával figyeljen a környezete minden rezdülésére. Kiszélesíti a jóga útját és meggyorsítja az előrehaladást, miközben egyszerre érzi tőle magát az ember szilárdan gyökerezőnek és határtalannak.

A bemutató műhelyfoglalkozásra november 3-án 19.00 -21.00 óráig kerül sor, mely alkalom ingyenesen megtekinthető. November 6-8-ig, minden reggel 7.00-8.15-ig pedig 2300 Ft/alkalom áron vehető igénybe, Mauro Zoller oktató segítségével. Amennyiben valaki mindhárom alkalomra jelentkezik, a díj mindösszesen 6000 Ft.
Kóstolj bele a szemináriumba! Az érdeklődőknek lehetőségük van a Kapcsolatteremtő gyógyítás szeminárium péntek esti előadásán részt venni. A Gyógyítás lényege előadásban megtudhatjuk, miért igyekeznek a kórházak és egyetemek világszerte pénzt és időt nem kímélve magyarázatot adni a gyógyulásokra, és hogyan sajátíthatod el te magad is ezt a rendkívüli tudást! Eric elmeséli figyelemreméltó történetét, és élőben demonstrálja a gyógyításokat az önként jelentkező hallgatókon. November 4. péntek este 7 óra, díj: 5000 Ft (A tanfolyam résztvevői esetében a szemináriumi díj már tartalmazza az előadás árát.)
A szemináriumok az Astoriánál, a Gólyavárban kerülnek megrendezésre.
2011. NOVEMBER 4-6.
KAPCSOLATTEREMTŐ GYÓGYÍTÁS SZEMINÁRIUM
I-II. SZINT
Eric Pearllel
2011. NOVEMBER 7-8.
KAPCSOLATTEREMTÉS SZEMINÁRIUM
III. SZINT
a Kapcsolatteremtés oktatócsapatával
2011. NOVEMBER 3. este 7-9h
Kapcsolatteremtő Jóga
Bemutató műheyfoglalkozás – ingyenes!
Mauro Zollerrel
2011. NOVEMBER 6-8. reggel 7-8.15h
Kapcsolatteremtő Jóga órák
Mauro Zollerrel
2011. NOVEMBER 6. ebédidő
Praxisépítés – MesterElme Foglalkozás
a Kapcsolatteremtő gyógyítás csapatával
A spirituális kommunikáció legmagasabb szintje november elején tehát a magyar érdeklődők számára is elérhető. A cél az, hogy mindenki átélhesse a gyógyulás élményét, illetve kialakítsa a saját kapcsolatát az univerzummal és a legbelsőbb énjével.
OLVASS TOVÁBB!
Téltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
Karácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
SZÓRAKOZÁSMesés advent a Pólusban - Lépj be Elfie karácsonyi birodalmába
Idén decemberben a Pólus bevásárlóközpont teljesen átváltozik: az adventi időszak alatt a hétköznapi vásárlás is igazi mesebeli él...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi varázslat a Camponában – Találkozz te is a Mikulással!
Decemberben ismét mesebirodalommá változik a Campona, ahol minden a karácsonyi varázslatról szól!...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK