Szeretnéd tudni, hogy az erőfeszítéseid miért nem jártak sikerrel. Nem érted, hogy a párod ezt sajnos már magától értetődőnek vette. Nem érted, miért nem fejlődött ez a kapcsolat sehová, és miért nem tett hozzá eleget a másik. Ám ez hiba, amit most teszel. Még mindig a volt kapcsolatodat forgatod a fejedben, így másokat is elriasztasz. Tovább kell lépned.
Természetesen mindezt könnyű így kijelenteni, ám tettekre váltani nehezebb. Nem egyszerű visszatalálni egy örömteli és stabil állapothoz, amikor a számodra leginkább szeretett személlyel megszűnik a kapcsolatod. Hiszen a szíved egy darabját vitte magával. Tökéletesen érthető, hogy összetörsz, mivel elhagyott egy igazán fontos ember, és védtelennek érzed magad.
Mit sem számít ekkor, hogy ez az illető rosszat tett veled, netán hogy a kapcsolat maga már mérgező volt. Volt egy része ennek a szerelemnek ugyanis, ami gyönyörű volt, és most nem tudod, hogyan tovább. Amikor úgy döntesz, hogy véget vetsz ennek a kapcsolatnak, lényegében lemondasz a másikról – és mivel érző emberi lény vagy, érthető módon fáj. Gyöngének érzed magad. Ám az ember sokszor makacs és benne marad egy olyan kapcsolatban, amelyről pontosan tudja, hogy már egyáltalán nem nyújt semmi jót számára.
Általában ma is régi közhelyeket mondogat az ember ilyenkor, miszerint „jobbat érdemlek” vagy „nem érdemes ilyen partnerbe több energiát fektetni”. Ám ilyenkor te ezeket a tanácsokat nem akarod hallani. Miért is van ez? Hiszen tudod, hogy valóban jobbat érdemelsz. Azzal is tisztában vagy, hogy nem úgy kezel a partnered, ahogyan kellene. Tudod azt, hogy nem kapod meg a számodra szükséges szeretetet. Ennek ellenére még mindig benne ragadsz a kapcsolatban.
Ezzel pedig tagadod a valóságot, ugyanis valódi változásban reménykedsz. Azt mondogatod magadnak, hogy a türelem erény és nem dobhatsz el magadtól egy olyan embert, aki különleges. Azt hajtogatod, ha képes vagy most ezt a fájdalmat elviselni, utána minden ismét jó lesz.
Ám azzal nem vagy tisztában, hogy ha már itt tart a dolog, akkor a vég elkerülhetetlen. A kapcsolat valójában már véget ért, de te nem akarsz kilépni belőle. Noha nem tehetsz semmit ez ellen. Annál hosszabb ideig tart ez az állapot, és végül annál nagyobbat csalódsz, minél tovább maradsz benne egy már nem működő kapcsolatban. Sohasem szabad könyörögnöd valaki szerelméért, az illetőnek már rég tudnia kellett volna, hogy méltó vagy a szeretetére.
Nem számít, mennyi ideig vagy valakivel kapcsolatban, ennek időtartama ilyen szempontból nem releváns. Minden attól függ, hogy mennyire volt meg köztetek az intimitás és milyen szinten alakult ki érzelmi kötelék a két fél között. Ez fokozódhat is, de akár gyengülhet is az idő múlásával. Különösen akkor fáj azonban, ha egy kapcsolat véget ér, ha érzelmileg is szoros kapcsolat volt köztetek.
Ám van itt egy dolog. Legalább annyira szomorú, mint az a tény, hogy vannak kapcsolatok, amelyek véget érnek. Azért lesz vége egyes kapcsolatoknak, mert ezek egyszerűen nem megfelelőek számodra, és nem tudsz kiteljesedni bennük. Egyszerűen nem maradhatsz együtt olyan emberrel, akivel nem érzed jól magad. Semmilyen erőfeszítés, szeretet és elkötelezettség nem lesz elég ahhoz, hogy két összeférhetetlen személy együtt maradhasson. Ha tehát tudod azt, hogy egy adott személlyel nem jó neked, akkor képesnek kell lenned elhagyni őt.
Ha ugyanis nem zárnád le ezt a számodra már nem megfelelő kapcsolatot, sohasem találhatnál rá arra a személyre, aki valóban méltó a szerelmedre. Amikor olyan emberrel maradsz együtt, akivel már nem működnek a dolgok, akkor megfosztod magad a lehetőségtől, hogy az igazi szembe jöjjön veled. Ne tedd ezt. Ne elégedj meg mindezzel. Igenis, mozdulj ki és járj nyitott szemmel. Légy bátor és engedd el ezt a személyt. Amikor pedig olyan emberrel hoz össze a sors, aki valóban az igazi is egyben, nem fogod megkérdezni önmagadtól, hogy mit is keresel mellette. A dolgok egyszerűen csupán maguktól a helyükre kerülnek.
OLVASS TOVÁBB!
Ha jelen van ez a 8 jel a kapcsolatodban, akkor baromira erős a viszonyotok
Tim Lott párkapcsolati szakértő szerint a sikeres párnak 3 fontos jellemzője van: a kommunikáció, a tisztelet és a bizalom. A bizalmat ne...
SZEX, SZERELEM9 jel, hogy túlságosan a párodtól teszed függővé a boldogságodat
A párok többsége így vagy úgy, de függ egymástól. A szakértők szerint a partnertől való függőség nemcsak a szerelmi életet, hanem...
SZEX, SZERELEMSzex vakon: 6 ok, miért érdemes hozzá bekötni a szemeteket
Észrevetted, hogy sok filmben bekötik egyik vagy akár mindkét fél szemét szex előtt? Mint például A szürke 50 árnyalatában. Ez nem v...
10 szexjáték, ami szenvedélyt és intenzív kéjélményt hozhat a megszürkült nemi életetekbe
Akár unalmassá, lapossá vált a nemi életetek, akár új dolgokat szeretnétek kipróbálni, a szexjátékok nagyszerű módjai lehetnek anna...
SZEX, SZERELEM8 beszédes jel, miszerint a szerelmetek nem igazi
Ha komoly és elkötelezett párkapcsolatban élsz, és végül úgy döntesz, hogy azt mondod: „szeretlek”, de cserébe, amit kapsz az a „...
SZEX, SZERELEMTársas magány - 10 jel, hogy valójában egyedül vagy, még akkor is, ha kapcsolatban élsz
Találkoztál valakivel, akivel remekül megértitek egymást és szerelembe estél? Ilyenkor természetes, hogy belevágsz egy komoly kapcsolatb...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK