Atlantisz története számos embert megfogott. Filozófusokat, írókat, tudósokat, ezoterikusokat, történészeket, geológusokat, régészeket, kalandorokat. Időnként felröppen a hír, hogy „esetleg” megtalálták, de valahogy még egyik bizonyíték sem állja meg a helyét igazán. Ezer meg ezer teória született már eltűnéséről és hollétéről, ez pedig a 6 legismertebb mind közül!
{KEPGALERIA}
A Fekete-tenger titka
Ezen elmélet szerint Atlantisz valójában csak kitaláció, de legalább egy tényleges történelmi esemény ihlette, hogy i. e. 5600-ban a Földközi-tenger vízszintjének emelkedésének hatására a sósvíz áttörte a Dardanellákat, azt követően a Boszporuszt is, és egy óriási árhullámot okozott a mai Fekete-tenger medencéjében. Ebben az időben még a Fekete-tenger nem tenger volt, hanem édesvizű tó, és sokkal kisebb is volt. Az árhullám pedig végigsöpört a tó partján kiépülő virágzó városokon, és azok a helyek, ahol gyönyörű tópartok voltak, több tíz méter mély tenger lepte be.
A mostani tenger méretét extra gyorsan és vélhetően kevesebb, mint egy év lepergése alatt érte el. De térjünk vissza a tóparti lakosokhoz, akik szerencsésen megmenekültek, szétszéledtek, és továbbadták az özönvíz történetét.
Ugyanakkor egyes kutatók szerint ez lehetett a néhány ezer évvel későbbi Platón-történet eredete. De a francia George Cuvier szerint Atlantisz eleve a mai Fekete-tenger északi részén helyezkedett el.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK