REJTÉLY-MISZTIKA

Kígyó ölte meg a kígyót?

Szerző:
Szabó Anna
Szép nő, csak öreg! Vajon melyik galád férfi tette ezt a sértő megállapítást? Az életművész Casanova? A festő Picasso? A politikus Lenin? Esetleg az egyiptomi királynőt, Kleopátrát szégyenítették meg ezekkel a szavakkal? Összeállításunkból minden kiderül.

 

Kleopátra (i. e. 69-30) Egyiptom utolsó királynője, okos asszony. Több nyelven beszélt, műveltségéről elismeréssel nyilatkoztak a római államférfiak. Valójában nem szép: nagy, görbe orra, hatalmas szája nem felel meg a kor szépségideáljának. Alakja viszont arányos és kecses, mi több, mesterien tudta sminkelni magát. Az első nő, aki a kozmetika minden trükkjét bevetette céljai érdekében. A férfiakat előkelő, finom modorával, érzéki mozdulataival és gyönyörű hangjával hódította meg.


Vad orgiák


Történetírók regélik, hogy Kleopátra gyakran vad orgiákat tartott palotájában. Ezek a mulatságok még akkor is zajlottak, amikor már Antoniusszal, a római hadvezérrel volt viszonya. A híres férfiak szórakoztatására színházi klubot alapított, amelynek látogatói kifejezetten érzéki előadásokban gyönyörködhettek. Ezekről az éjszakai rendezvényekről persze már akkoriban is rengeteg legenda keringett: a királynő állítólag válogatás nélkül ragadta magához a férfiakat. Szemtanúk szerint egy este több mint száz férfit elégített ki - orálisan. Különben sem volt válogatós, sőt nagyon is élveteg: minden testnyílását bebarangolhatták a férfiak. Ellenségei persze - ki csodálkozik - kurvának titulálták. Mi hát az igazság? Kleopátra bizonyosan nem volt szent életű, de arra azért ügyelnie kellett, hogy Antonius kegyeit el ne veszítse. Azaz: mindent azért ő sem tehetett meg.


Szeretők


Bizonyos források szerint Kleopátra már tizenkét évesen nemi életet élt, kilenc évvel később Július Caesar, Róma akkori diktátorának szeretője lett. Mégpedig azért, mert a királynő hatalmi harcba keveredett testvérével, és sürgősen menekülnie kellett Alexandriából. Rómába érkezett, egy szőnyegbe csavartatta magát, hogy bejusson Caesarhoz. A nős diktátort hamar levette lábáról, kapcsolatukból gyermek is született, Caesarion. A diktátor annyira beleszerelmesedett, hogy szobrot is állíttatott az egyiptomi királynőnek. A nép azonban nem látta szívesen az „idegen szajhát", a katonák trágár dalokat énekeltek róla. Caesar meggyilkolása után Kleopátra visszatért Egyiptomba. Itt tudta meg, hogy Rómában Antonius vette át a hatalmat.

A hadvezér jóképű férfi volt, és imádta a nőket. Kleopátra elhatározta: elcsábítja. A cél érdekében megépíttetett egy különleges bárkát. A luxushajó minden képzeletet felülmúlt. Az evezőket ezüsttel vonták be, a fedélzetet arannyal díszítették, a vitorlák bíborszínben pompáztak. A hajón állandóan zene szólt, a szolgák lenge öltözetben jártak-keltek, a királynő pedig Vénusznak öltözve készült a csábításra. Miután a hajó megérkezett Tarsusba, Kleopátra napokig tartó fogadást rendezett a római hadvezér tiszteletére. A férfi nem sokáig tudott ellenállni...Azonban nem maradhatott örökké a hajón, mert Rómában kitör a hatalmi harc. Hiába: a politika már akkoriban is fontosabbnak bizonyult.


Hírek


Néhány évvel később Antonius elhagyta feleségét, Octaviát, és visszatért Kleopátrához. Octavia testvére az a bizonyos Octavianus, aki sógora hűtlensége miatt hadat üzent Kleopátrának.

Amikor Octavianus csapatai bevonultak Egyiptomba, Kleopátra, három szolgálójával együtt, saját sírboltjába menekült. A sors különös játéka folytán Antonius azt a hírt kapta, miszerint szerelme öngyilkosságot követett el. A hadvezér erre bánatában tőrrel súlyos sebet ejtett magán. Már haldoklott, amikor új hírrel érkezett a hírnök: Kleopátra él. A római hadvezér szerelméhez vitette magát, és karjaiban halt meg.


Mi történt még?


Octavianus fogságba ejtette az egyiptomi királynőt. Kleopátra őt is megpróbálta elcsábítani, de kivételesen nem sikerült a hódítás. A férfi közölte Kleopátrával, hogy Rómába viteti, ahol rabszolgaként fogják végigvezetni az utcákon, kitéve a gyalázkodó nép indulatainak. A világ egyik legkülönösebb asszonya ekkor mérges kígyóval haraptatta meg magát, így vetett véget életének. A szégyent semmiképpen nem akarta megélni.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL