Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Egy nő egyszer lefoglalta a legfélelmetesebb helyiséget a történelmi fogadóban, az Adelaide szobát. Tudta, hogy a szálloda kísértetjárta, és pont ezért első kézből akarta megtapasztalni az izgalmakat. Amikor felriadt az éjszaka közepén meg is kapta, amit várt. Egy gyarmati időszakból származó nő ült az ágya mellett, két gyerek kezét fogta. Amikor a vendég hölgy pislogott egyet, akkor a jelenés lassan eltűnt.
A szállót 1795-ben építette William Grant családja számára otthon gyanánt. A család három generáción keresztül élt ott és nem volt mindig felhőtlen a történelem. A Függetlenségi Háború alatt a család kénytelen volt megosztania az otthonát a helyi katonákat, akik helyőrségként használták a szállót. Ráadásul a polgárháború alatt a család segített elrejteni a szökött rabszolgákat, ételt és menedéket nyújtottak neki. A vendégek már akkor is hallottak lépteket a folyosókon, amely állítólag egy kislánytól származott, aki ott veszítette életét.
OLVASS TOVÁBB!
Pünkösdi babonák - Figyelj oda ahhoz, távol tartsd a gonosz erőket és bevonzd a jó szerencsét!
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapra és hétfőre eső keresztény ünnep. E napon a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepelik, ugy...
REJTÉLY-MISZTIKA30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK